A mozis jegypénztáraknál az USA-ban 2023-ban 9 milliárd dollár feletti összeget költöttek el az emberek, így kicsit fellélegezhet a filmszakma – írja a Hollywood Reporter az amerikai Commscore médiamérési és -elemző cég adatai alapján.
Régen minden
2009-től még évente 10 milliárd dollár feletti bevételt hoztak a mozis jegypénztárak, 2015 és a szép emlékű 2019 között pedig minimum 11 milliárd dolláros volt ugyanez az összeg. A Comscore adatai szerint 2023 végül körülbelül 21 százalékos csökkenést fog hozni 2019 11,4 milliárd dollárjához képest, körülbelül 9,03 és 9,05 milliárd dollár közötti végső bevétellel – ez viszont azt is jelenti, hogy a Covid óta először lett ilyen magas a Box Office bevétel. A 2022-es 7,5 milliárd dolláros összeghez képest például 20 százalékkal lett több a 2023-as.
Mostantól viszont
2023 valószínűleg a járvány utáni pozitív változás éveként maradhat meg a Box Office adatokat vizsgálók számára, miközben az új korszakot, úgy tűnik, nem a megújuló szuperhősök vezetik majd. A Marvel szomorú kapálózásáról sok cikk jelent meg tavaly, a Marvelek például eddig a legnagyobb bénázást hozta össze stúdió történetében.
A tavalyi év legerősebb mozis eseményének (vagy mondhatnánk, élményének) már semmi köze nem volt a képregényekhez. Az internet által főzött, rommázabált, aztán szétemésztett Barbenheimer-jelenségről mi is többször írtunk. Christopher Nolan Oppenheimere és Greta Gerwig Barbie-ja olyan filmes hype-ot generált, amit évek óta nem láttunk, és amit a Box Office bevételek is visszaigazoltak (itthon szintén): 2023 júliusában és augusztusában elérték a járvány előtti szintet.
Enmellett olyan, a szuperhősös időszak végét jelző, meglepetést hozó filmek húzták még előrébb a tavalyi évet, mint például a 184,1 millió dolláros bevételt összerakó indie Sound of Freedom, vagy a Taylor Swift Eras turnéját bemutató doksi (179,6 millió dollár). Ez a két film így megelőzte például az új Indiana Jones (174,5 millió dollár) és Mission: Impossible részeket is (172,1 millió dollár) is.
Ámde
Hollywood viszont még nem ünnepelhet: a tavalyi író- és színészsztrájkok miatt elcsúszott gyártás valószínűleg visszaveti a számokat 2024-ben. A Hollywood Reporter által megkérdezett stúdióvezetők szerint az idei év el fog maradni 2023 mögött, a tippek szerint 9 helyett inkább 7, maximum 8-8,5 milliárd dolláros amerikai összbevétellel.

