Az Üzbegisztánban született rendezőre a Kreatív szerkesztősége mellett az olvasók is ugyanazért gondoltak: számos nemzetközi ügynökség és gyártócég kéri fel videoklipek és reklámfilmek rendezésére. Kostil Danila családjával 12 éves korában telepedett le Budapesten, gimnáziumi barátaival alapította a Kolinfilmet, amely először szpotokat készített, majd Stark Attila street art képzőművész kisfilmjén, a Kulo Cityn dolgoztak. Nevéhez fűződnek klipek az Irie Maffiának, a Zagarnak, a The Kolinnak és Adrian Siebernek – ez utóbbira több mint ötven cikkben és posztban hivatkoztak világszerte. Jelenleg Barcelonában él, de rendezőként tavaly óta több országban is közreműködik: Magyarország és Spanyolország mellett Horvátországban, Csehországban, Franciaországban, Indiában, Szerbiában és Oroszországban.
Mikor döntötte el, hogy filmezéssel, rendezéssel akar foglalkozni? Az első szösszenetek elkészítése valahogy teljesen természetesen jött és olyan volt, mintha ezer éve csináltam volna, ezért eléggé elmosódik a rádöbbenés pillanata. Visszaemlékezve ugyanúgy viselkedtem a forgatásokon és ugyanazok voltak az allűrjeim, mint most. Nem ültem le soha, imádtam a díszlettől, a sminken át, az operatőri munkálatokig mindenbe belenyúlni. Szeretem még mindig megkérdőjelezni a legalapvetőbb dolgokat az alkotói folyamat közben, legyen az technikai vagy művészeti dolog. Amikor 20 évesen megnyertem az ARC mozgóképes fődíját, és kimehettem a filmmel Berlinbe, aztán felvettek elsőre az Iparra, akkor tűnhetett fel, hogy talán ebben a szakmában kell dolgoznom, de az még nem dőlt el, hogy jó nagyjátékfilmes rendező leszek-e.
Ki a példaképe? Kik inspirálták? A példaképekkel az a problémám, hogy nálam az emberi tényező is játszik, tehát addig, amíg nem ismerem meg személyesen, nem lehet a példaképem. A családom és a barátaim a példaképeim. Szakmailag meg az alkotások maguk. Egy aktuális kedvencem a Punch-Drunk Love (magyarul Kótyagos szerelem címmel vetítik – a Szerk.). Ennek a filmnek a teljes alkotócsapata így együtt, ebben a produkcióban a példaképem. Beleértve Adam Sandlert is, ott és akkor.
Mit jelent a kreativitás? [ semmi + valami = új valami ]
Kedvenc munka: Az Adrian Siebernek forgatott videoklip