Mikortól meddig fut a kampány, milyen felületeken?
Az alapvetően YouTube-fókuszú kampány 2023. február 1-jén indult, megjelenik a BioTechUSA social media felületein, a kampány landing page-én, EDM-ben, PPC-ben, a BioTechUSA boltok kivetítőin, PR-ban és vállalati kommunikációban.
Kampánycél
Az Életünk legjobb formája néven futó kampány célja, hogy a BioTechUSA felelős nemzetközi nagyvállalatként és a magyar fitnesziparág elsőszámú szakértőjeként felhívja a figyelmet az életmódváltás fontosságára, illetve példát mutasson a célközönségének és változásra buzdítson. Az elhízás világszintű társadalmi probléma, Magyarországon ráadásul a vezető halálokok között szereplő betegségek mindegyike visszavezethető a súlytöbbletre és a mozgásszegény életmódra.
A cégcsoport saját munkavállalóin keresztül mutatja meg, hogy a korábban több országban elindított, nagy népszerűségnek örvendő életmód programja, a Lifestyle Program működik, melynek segítségével kortól, nemtől, egészségügyi állapottól és céloktól függetlenül tartós változást hozhatunk az életünkbe. A kampány egyfajta görbe tükör is a vállalat számára, hogy ne csak a fogyasztóikat ösztönözzék, de saját maguk is dolgozzanak azon, hogy életük legjobb formájában lehessenek.
Az online elérhető Lifestyle Program – amely eddig több százezer fogyasztónál bizonyított – egyedülálló módon, 48 perszónára lebontva állít össze személyre szabott edzés- és étkezési tervet, valamint optimális étrendkiegészítő csomagot. Az életmódváltást segítő digitális szolgáltatásban a BioTechUSA szakemberei évtizedek tapasztalatait és táplálkozástudományi ismereteit gyűjtötték össze, hogy új szintre emeljék vásárlóik egészséges életmóddal és sporttal kapcsolatos törekvéseit. A program magasságunk, súlyunk és egyéb további paraméterünk megadása után személyre szabott étrendet, edzéstervet és étrendkiegészítő csomagot ajánl. A csomagok 30 napra elegendőek, választhatunk árérzékeny és kevésbé árérzékeny verziók közül. A termékcsomagban a céloktól függően főként fehérjét, aminosavat, vitaminokat, testsúly-kontroll formulát, kreatint és tömegnövelőt találunk. Az ajánlott termékek megvásárlásával egy ingyenes étrendet és edzéstervet is kapunk. A program résztvevőinek lehetősége van belépni egy zárt és exkluzív Facebook csoportba.

A kampány fő üzenete
Az életmódváltás csak elhatározás kérdése, ha akarat van, akkor a program segítségével bárki elérheti a kitűzött célt. A BioTechUSA-nak sikerült, a résztvevők pedig elmondják, hogy milyen kihívásokkal, nehézségekkel szembesültek az odavezető úton és hogyan érték el azt a formát, amit meg tudnak tartani majd a későbbiekben is.

Kreatívkoncepció
2022. szeptember 1-jén a BioTechUSA 32 önkéntes, marketing- és grafikai területeken dolgozó munkavállalója belevágott egy három hónapos életmódváltásba és ebből 15-en vállalták, hogy kamerák előtt is megmutatják átalakulásuk részleteit. Végigcsinálták a Lifestyle programot, amely során mindenki kihozta magából a maximumot A munkavállalókban közös, hogy mindannyian hétköznapi emberek, akik alapvetően ülőmunkát végeznek, azonban eltérő karakterek, akik különböző motivációkkal, célokkal vágtak neki a projektnek. Vannak köztük kezdők, újrakezdők és haladók, nők és férfiak egyaránt, huszonévestől a negyvenesig, a legkülönbözőbb élethelyzetekben: például a megrögzött abbahagyó, aki élete legrosszabb formájában vágott neki a projektnek; apuka, aki házfelújítás és munka mellett a második gyermeke érkezésére készült; menyasszony, aki a legjobb formájában szeretné kimondani az igent; korábbi élsportoló, aki egy komoly sérülés miatt hosszabb időre kiesett a mozgásból és így felszaladtak rá a kilók.
Életmódváltásukat a program mellett segítette a BioTechUSA szakértői gárdája (táplálkozással, táplálékkiegészítéssel, edzéssel és rehabilitációval kapcsolatos szakemberek), illetve több ismert influencer, például Gelencsér Tímea szépségkirálynő, műsorvezető, Kiss Virág fitnesznagykövet és Molnár Andrea táncművész, műsorvezető. Az első lépések a program kitöltése, egy alapos szakértői felmérés és egy Inbody testösszetétel-mérés voltak, hogy pontosan rögzítsék a kiindulási állapotot. A kampány fő eleme egy ötészes videósorozat, ahol jobban megismerhetjük a résztvevők történetét és motivációját, illetve a landing oldalon megnézhetjük előtte-utána képeiket.
Érdekesség / Behind the scenes
A 91 nap alatt a munkatársak több mint 2 000 km-t tettek meg, több mint 1 000 órát töltöttek edzéssel és több mint 370 000 kalóriát égettek el. A fogyni vágyók összesen 63,6 kg zsírt adtak le, a tömegnövelés célt kitűzők pedig 11,6 kg izmot szedtek fel. Mindeközben aktívan használták a céljaikhoz rendelt étrendkiegészítőket, csaknem 90 liter fehérjét és majdnem 15 liter BCAA-t ittak, több mint 600 fehérjeszeletet ettek és közel 63 doboz multivitaminkészítményt fogyasztottak.

