Becsült olvasási idő: 1 perc
A Cresta shortlistjén az ACG
Shortlistre került a Cresta nemzetközi reklámversenyen az ACG Állásinterjú című munkája. Az egyetlen magyar rövidlistás több mint négyezer nevezésből került a közel kétszáz legjobb közé.

Kihirdették a shortlisteket az idén 17. alkalommal megrendezett Cresta nemzetközi kreatív reklámverseny szervezői. A nyolc kategóriában kiosztott díjakra ezúttal 51 országból több mint négyezer munka pályázott, ezek közül 35 ország összesen 195 alkotása került döntőbe. Magyarországról egyedüliként az ACG Reklámügynökség Miniszterelnöki Hivatalnak készített Állásinterjú című társadalmi célú filmje került shortlistre, amely a hazai díjak – Arany Penge és Hipnózis – mellett már begyűjtött néhány nemzetközi díjat is: az Európai Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (EACA) versenyén első helyezést ért el társadalmi célú kategóriában és az idei Hammer Reklámfesztiválon is a legjobb társadalmi célú tévéreklám lett.

A Crestán az esélyegyenlőségi kampány részeként készített film a döntőben 54 másik tévé-, moziszpottal és vírusvideóval mérkőzik meg. A legtöbb munkával a hamburgi Kempertrautmann az egyik legesélyesebb: az Audinak készített szpotjai közül három, a Comedy Centralnak és a Beate Uhse TV-nek készített munkák közül pedig két-két film került a kategória shortlistjére.

Az 1993-ban, New York-ban alapított díj ezévi nevezéseit összesen mintegy 100 reklámszakember zsűrizte a világ 8 nagyvárosában. Idén a nemzetközi zsűriben magyar szakember nem kapott helyet, legutóbb 2006-ban Kaszás György reklámszakember képviselte hazánkat. A döntőbe került alkotásokat újabb nemzetközi zsűri bírálja el, melynek elnöke Piyush Pandey, a mumbai Ogilvy & Mather Limited India vezető kreatívigazgatója. A végső eredményeket október 26-án hozzák nyilvánosságra.

Magyar alkotás utoljára 2003-ban került a Cresta shortlistjére: a Leo Burnett Procter & Gamble Shamtu terméke számára készített két reklámjával jutott be akkor a döntőbe.