A filmes produkciók kapcsán szinte minden komoly környezeti terhelést jelent – mondja Balika Gergő, a Mid Atlantic Films producere, a hazánkban forgó nagy külföldi produkciók gyártási szakembere. „A filmkészítés során rengeteg emberrel dolgozunk, rengeteg helyre elmegyünk, számtalan jelenkori és múltbéli világot próbálunk megteremteni, bevilágítani, berendezni, a stábtagokat étkeztetni, a színészeket utaztatni, nagyon sok faanyag felhasználásával díszleteket építeni. Tehát a környezetvédelmi fenntarthatóságnak nagyon sok vetülete érinti a filmipart, és bár néhány helyen már elértünk valós eredményeket, még rengeteg a teendő.” 

„A film abban különbözik más iparágaktól, hogy míg számos ágazatban folyamatokat optimalizálnak a fenntarthatóság érdekében, amelyek aztán hónapokig vagy akár évekig is működhetnek abban a formában, nálunk kétszer ugyanaz a produkció nem forog le” – mutat rá Sümeghy Claudia producer, a JUNO11 Pictures alapítója. „Mi a káros kibocsátások terén közvetlenül a transzportokkal vagy az aggregátorhasználattal, közvetetten pedig például a húsfogyasztással vagy a rengeteg hulladékkal járulunk hozzá a karbonlábnyomhoz, de a káros melléktermékek – például a vegyi anyagok – nálunk elhanyagolhatóak. Ugyanakkor nagyon fontos (lenne), hogy olyan univerzális díszletek készüljenek, amelyek némi átalakítással több produkcióhoz is használhatók, és egy alkalom után ne hulladékként végezzék.”

Almát a körtével

„Az EFAD-nak, az EU-s filmalapok és -intézetek szervezetének van egy fenntarthatósági munkacsoportja, amelynek évek óta a Nemzeti Filmintézet (NFI) is tagja, és sokat tanultunk arról, máshol hogy mennek a dolgok” – mondja Lányi Eszter, az NFI képzési igazgatója és Fenntarthatósági Munkacsoportjának vezetője. Januárban mutatták be az Európai Unió MEDIA programjának karbonkalkulátorát, amellyel kapcsolatban éppen készül egy elemzés a munkacsoport részéről.
„Az angoloknál már működik egy Albert nevű program, az amerikaiaknál pedig a PPP, vagyis Peach, Pear, Plum, amelyek megpróbálják mérni az egyes produkciók környezeti terhelését. Amikor ezek néhány éve létrejöttek, leginkább a karbonlábnyomra fókuszáló mérési-riportolási rendszerek voltak. De valójában minden forgatás és minden forgatási nap különbözik egymástól – mert például százzal több statisztánk van, vagy éppen egy bonyolult, sok kamera előtti próbával járó éjszakai jelenetet forgatunk. Ezért igazából nem lehet pontos összehasonlításokat végezni produkció és produkció, de akár forgatási nap és forgatási nap között sem” – mondja Balika Gergő. 

A szakember szerint a nagy produkciókban vannak hasonlóságok, mert például az aggregátorok dízeligénye az elmúlt tíz év során nem változott, de már egyre több helyszínen lehet a hálózati áramra csatlakozni, vagy akár külföldről importált, jóval kevesebb károsanyag-kibocsátással járó HVO üzemanyagot használni. Sok helyen mozdulhatnak környezettudatos irányba, ám ezekről mértékadó és értelmes összehasonlításokat készíteni gyakorlatilag lehetetlen – csak azt mondhatják például, hogy a nagyobb, ballonos vízgépeknek köszönhetően mennyi PET-palackot spóroltak meg, vagy az aggregátorok helyett helyi áramot használva hány kilowattot biztosítottak – a magyarországi energiamix adottságai alapján – kevésbé környezetszennyező forrásból. 

Tapasztalatok és megosztásuk

„A catering nagyon látványos és mindenkit érintő terület, és mi már nagyon régóta próbáljuk kivezetni a környezetszennyező kellékeket, még akkor is, ha korai próbálkozásaink során néha a meleg étellel érintkezve megolvadt egy környezetbarát villa, vagy kiegyenesedett a fából készült kanál a forró levesben” – emlékszik vissza saját kísérletezéseikre Balika Gergő. „Aztán jött a prémium, de valóban lebomló anyagokból készült készlet, ami drága volt, és nem is mindig lehetett itthon elérni, de nagyjából mostanra beállt ez is. Nagyon jók a csomagolóanyagok, megfizethető és valóban használható termékek vannak, és – ami talán a legfontosabb – már nem lyukad ki a tányér a meleg ételtől. Ezzel párhuzamosan szerencsére a stáb is egyre nyitottabb lett, és mindenki elkezdett ismerkedni a fenntarthatóbb megoldásokkal. Míg korábban a húsos, a könnyített kalóriájú és a vegán menük aránya 60–30–10 százalék volt egy átlagos forgatási napon, mostanra ez inkább 40–30–30 százalék lett. A nagy produkcióknál ennek már volumenében is érezhető a hatása, ami a záró riportok során is látványos eredményként kommunikálható.”

A Mid Atlantic Filmsnél tavaly a hulladékgyűjtés és a rendszerszintű előszelektálás optimalizálása volt a legnagyobb, sikeres zöld projekt, most pedig azt vizsgálják, miként tudnák megoldani mobil eszközökkel az egyre növekvő számú elektromos autók töltését az egyes forgatási helyszíneken. A jelenleg elérhető technológiai megoldások sok esetben még nagyon drágák, vagy nehezen elérhetőek, vagy még kísérleti fázisban vannak. „A nagy nemzetközi produkcióknak szerintem az is feladata, hogy kipróbálják az új megoldások alkalmazhatóságát a filmes környezetben, tanuljanak a kudarcokból, és ezt a tudást adják át a kisebb hazai munkáknak, hogy nekik ne kelljen ezen a rázós úton végigmenni.”

Épp ennek elősegítésére jött létre a Nemzeti Filmintézeten (NFI) belül a Fenntarthatósági Munkacsoport. Lányi Eszter elmondta, hogy a fenntarthatósággal már 2020 óta foglalkoznak, eleinte előadások és beszélgetések szervezésével, majd ebből nőtte ki magát a munkacsoport tavaly januárban. Az elmúlt egy év legfontosabb eredménye a fenntartható filmgyártáshoz (mozi és televízió egyaránt) kapcsolódó pályázat és az ehhez szükséges kritériumrendszer kidolgozása volt. Ez kötelező és választható elemeket egyaránt tartalmaz, így például a papíralapú adminisztráció kerülendő, a forgatásokon elvárás a károsanyag-kibocsátás számítása és beszámoló készítése, fenntarthatósági szakember alkalmazása és a zöld elvek mentén való elköteleződés, de mindezek külső-belső kommunikációja, a közlekedés, a catering és a szálláshely választásában a környezetvédelem figyelembe vétele már opcionális.

Eszter szerint még számos feladat vár rájuk – például a beszállítókkal való beszélgetések –, hiszen a változások folyamatos követése mellett tovább kell terjeszteni ezt a szemléletet, amihez hatalmas segítség, hogy a munkacsoportban önkéntes alapon részt vevő producerek, stúdióvezetők és fenntarthatósági szakemberek nem sajnálják az időt a kérdések megvitatására.  

Sztárok, stábtagok, generációk

Balika Gergő szerint a nagy költségvetésű filmes produkciók sajátossága, hogy miközben az egyik oldalon megpróbálnak fenntarthatóak lenni, a stábtagok azt is látják, hogy a másik oldalon –elkerülhető vagy elkerülhetetlen okok miatt – roppant nagynak érződik a pazarlás, például akkor, ha valamilyen vis maior miatt egy kelléket vagy díszletet gyorsan és bármi áron kell pótolni, meg- vagy átépíteni. 

„A Covid előtti időszak slágere volt mind az angol, mind az amerikai produkciókban a fenntarthatóság témája, majd jött a pandémia, ami igazából a pazarlás csúcsa volt filmes és sok más értelemben is. Másfélszer annyi stábtagot vettünk fel, hogy ha valaki megfertőződik, legyen beugró helyette, és ne álljon vagy lassuljon le a forgatás; mindenki szigorúan elszeparáltan, azaz külön járműben utazott, vagy a buszokban egymástól nagy távolságban ültethettünk csak stábtagokat, erősen limitálva azok kapacitását. A cateringben mindent külön csomagoltunk, és ott volt a rengeteg maszk, a napi tesztek sok százas darabszáma és így tovább. Amikor a Covidnak vége lett, megpróbáltuk visszahozni a fenntarthatósági törekvéseket, de a járványügyi korlátozásoktól megcsömörlött stábnak az volt a reakciója, hogy ezek után nem akarnak újabb szabályozást és előírásokat. Nekünk ekkor azon kellett elgondolkodnunk, hogy megszólítsuk-e az embereket, és felhívjuk a figyelmüket az egyéni felelősségre, vagy cégcsoport szinten, produkciókon átívelő stratégiában gondolkodjunk. Az utóbbi mellett döntöttünk, és úgy érezzük, helyesen tettük, mert ekképpen a stáb is megértette, hogy ezek mindannyiunk felett álló programok, és nem csak a munka világában, hanem a magánélet szintjén is értelmezhető megoldásokat próbálunk meghonosítani a filmezésben.”

Sümeghy Claudia viszont rámutat: nagy különbség van a nemzetközi és a hazai produkciók között, itthon csak ritkán vannak ekkora ellentmondások, és egy dokumentum- vagy egy inkubátorfilm jellegéből adódóan jóval fenntarthatóbb, hiszen például kisebb a stáb, és nem kellenek díszletek.

Ugyanakkor ő maga is találkozott olyan nemzetközi munkákhoz szokott szakemberrel, akinek nem volt elég az ötféle növényi tejből álló kínálat, őt például le kellett hozniuk a realitások szintjére. „Meg kell érteni mindenkinek, hogy a fenntarthatóság nem a produkcióról, nem a stábtagokról vagy a pénzről szól, hanem olyan alapvető dolgokról, amelyeket a gyerekeink már jól látnak” – hangsúlyozza. 
„A fiatalok sokkal jobbak ebben, és ahogy növekszik az ő súlyuk a forgatócsoportok összetételében, úgy válnak egyre elfogadottabbá ezek a normák. Nagyjából mostanra billent át a mérleg, és a többség már nem csak kéri, de el is várja a fenntartható megoldásokat. Két éve még nem így volt” – teszi hozzá Gergő. 

Apró lépésekkel előre

Az egyes nemzetek mentalitásában is láthatók különbségek. Ahogy Balika Gergő rámutat, az amerikaiak nagy késéssel, most kezdik újra előtérbe helyezni a fenntarthatósági normákat, míg az angol produkciók a pandémia után rögtön ott folytatták, ahol abbahagyták. „Ugyanakkor ők is elkövették azt a hibát, hogy olyan dolgokra fókuszáltak, amelyeknek viszonylag kicsi a hatása – például a helyben termő és szezonális alapanyagokat erőltették a napi catering menüben, ami egyértelmű és gyors kudarcot jelentett minden alkalommal, amikor megpróbálkoztunk vele, hiszen az ország földrajzi és mezőgazdasági adottságai ezt nem teszik lehetővé a több hónapos forgatás során, különösen télen. Ám azóta ők is észrevették, hogy célszerűbb a nagy témákkal foglalkozni, mondjuk az energetikával vagy a transzporttal.”

Lányi Eszter szerint az igazán izgalmas feladat a váratlan helyzetekre való reagálás, hiszen az állandó problémamegoldás nem feltétlenül kedvez a zöld megoldásoknak. 
Egy nagy produkció esetében azonban a volumen miatt az apróságoknak is nagy hatása lehet. „A helyzet nem annyira rossz, mint néhány éve. Már körvonalazódik egy határozott pozitív irány sok területen; de ez azért továbbra is egy roppant pazarló iparág. A szakmai konszenzus szerint a mi feladatunk nem az, hogy kinyírjuk a kreativitást a fenntarthatóság oltárán, ezért el kell fogadnunk, hogy mindig lesz esőnap, ami miatt át kell variálni a forgatást, és a költöztetni kell a stábot, vagy beüt egy áramszünet, lekési a repülőt főszereplő, vagy felmerül az igény az egyedi, vásznon soha nem látott díszletekre. Nekünk a nagy problémákra kell koncentrálnunk, és ezek mentén zöld kérdésekben is folyamatosan gondolkodni, próbálkozni – ez a feladatunk” – teszi hozzá Gergő.

Marketing és valóság

A sztárok közül sokan állnak ki különböző fenntarthatósági ügyek mellett, de vajon partnerek tudnak lenni a szakmai a szemléletformálásban is? Balika Gergő szerint vannak már olyan színészek, akik jelentős lépéseket tesznek egyéni szinten, és példamutatásukkal nem csak a közeli stábot, hanem a közösségimédia-felületeken és egyéb megjelenéseken keresztül szélesebb tömegeket is pozitívan befolyásolhatnak. De a fenntarthatósági vonal ma a filmek marketingjének is fontos része, a színészek (és ha engedélyt kapnak rá, a stábtagok) felé is elvárás, hogy a posztok bizonyos hányada erről szóljon – és ma már mindennaposnak tekinthetők a megrendelő stúdiók által biztosított edukációs tréningprogramok ennek elősegítésére. 

„Ugyanakkor tény, és senki számára nem meglepő, hogy a sztárok továbbra is ötcsillagos szállodában vagy nagy alapterületű bérelt apartmanokban laknak, saját étrendjük van (néha egészen különleges kívánalmakkal vagy megkötésekkel), nagy és biztonságos autóval közlekednek a forgatási időszak alatt. Ugyanakkor olyan szereplőre is tudunk példát mondani, aki a forgatáson a traileréből kilépve azonnal lekapcsolja a klímát és a világítást, hogy ne pazarolja az energiát. A fiatalabb generáció körében ez évről évre természetesebb.” 

Claudia szerint Magyarországon azok, akik a fenntarthatósági álláspontot képviselik, már eleve szakmát is ennek jegyében választanak – és a film nem tartozik a zöld iparágak közé, bár vannak ennél sokkal rosszabbak is. Ő maga azonban bízik benne, hogy az említett kezdeményezések segítik a zöld törekvéseket, és a világban zajló katasztrófák – mint a Los Angeles-i tűzvész – rávilágítanak a cselekvések szükségességére. És hisz abban is, hogy ha egy embert sikerül átfordítani, az hatással lesz öt másikra. Ráadásul, míg korábban a fenntarthatóság legtöbbször csak üres PR-fogás volt, ma már – főleg a nemzetközi koprodukciókban – a producerek felé is elvárás a megfelelő tudatosság.  

Lányi Eszter rámutat: az NFI épp emiatt támogatta a MOME-n 2023-ban indult filmes fenntarthatósági asszisztens képzést, mert ezek a szakemberek azok, akik a forgatás vagy akár már a forgatókönyv írása során tanácsot adnak eszközökre, módszerekre. Idén áprilisban pedig a TorinoFilmLab segítségével, Green Film Lab címmel nemzetközi zöld filmes workshop érkezik Budapestre, amelyen a terület neves európai szakemberei is részt vesznek.  

Nem Véletlenül lett zöldebb

A januárban bemutatott Véletlenül írtam egy könyvet című film már eleve zöld szemlélettel készült. Ahogy Claudia meséli, a JUNO11-ben már közel nyolc éve fejlesztenek épp ezt a témát feszegető sorozattervet – amit most fordítanak át nagyjátékfilm-tervvé – DVNA címen, a rengeteg kutatás, utánajárás során pedig ez a szemlélet kitörölhetetlenül bevette magát a gondolkodásukba. „A forgatókönyvíró-rendező, Lakos Nóra alapvetően szereti a slow, a zöld dolgokat, ő maga is így él, és minden munkájában megjelenik egy kerékpáros karakter. A fenntarthatóságot már a forgatókönyv írása során is figyelembe vette, ezért lehetett az épített díszletek helyett eredeti helyszíneket választani, még akkor is, ha ehhez némi kompromisszumot kellett kötni. Így végül csupán egy gyerekszobát kellett építenünk, és a forgatás alatt mindössze pár helyszínen használtunk aggregátort.”

De nem ez volt az egyetlen zöld vállalás: komplett Green Pledge-et is készítettek a forgatásra. Ennek jegyében kitiltották a PET-palackokat és az egyszer használatos műanyagokat; a hulladékot szelektíven gyűjtötték; kerülték az indokolatlan járműüzemeltetést. A stábtagokat megszavaztatták, hogy szeretnének-e vega napot, s mivel az elsöprő többség üdvözölte a kezdeményezést, ezért heti egyszer mellőzték a húst, a marhahúst pedig teljesen kiiktatták az étrendből; a catering mindehhez elmosható tányérokat biztosított. Mindezek mellett igyekeztek racionalizálni az energiafelhasználást, és minél több szemetet újrahasznosítani.  

A stábtagoknak kifutó készletekből szereztek kulacsokat, a bázis és a helyszínek közti távolságot igyekeztek minimalizálni, valamint minél több budapesti és ahhoz közeli helyszínt választottak, hogy kisebb legyen a transzportigény. Az eredményekről a stábtagok folyamatos értesítéseket kaptak, ők pedig a forgatás után köszönőlevelet írtak, mert úgy érezték, mindez további cselekvésre motiválta őket – például az egyszer használatos kávéspoharakat már a forgatás alatt saját csészékre cserélték. 

Cikkünk a Kreatív magazin 2025/1-2 számában jelent meg. 

Borítókép: Véletlenül írtam egy könyvet werkfotó, kredit: Vajda Réka