A Speedo új logója közvetlenül kapcsolódik az elődjéhez, de úgy alakították át, hogy digitális formátumban jobban működjön. A fürdőruhákon és egyéb termékeken megjelenő márkanév betűit rövidített felfelé és lefelé tartó végekkel, áramvonalas ívekkel frissítették. A márka megújításáért felelős Anomaly csapatát a medencék formája és a medencecsempékben található rácsok inspirálták a tervezésben. A logóhoz tartozó ikont optikailag a szóvédjegyhez hangolták, hogy a két elem támogassa egymást.

Ezzel együtt a Speedo új színét is bevezették: a tervezést megelőző kutatás során a zöldnek azt az árnyalatát keresték, amely a víz alatt a legjobban látható; ezt a győzteseknek járó aranymedál színével kombinálták.
„A feladat az volt, hogy az úszósport legnagyobb szereplőjét, a Speedót újrapozicionáljuk, méghozzá úgy, hogy azzal az úszáskultúra egészét előremozdítsuk” – mondta a márkafrissítésről Clara Mulligan, az Anomaly európai designvezetője. „A márkával együttműködve az élsportolóktól a kezdőkig minden csoport és minden testalkat számára új dresszeket és egyéb termékeket is terveztünk, hogy ezeken keresztül is minél többen beleszeressenek az úszásba” – tette hozzá.
via Creative Review
Fotó: Facebook/Speedo, Creative Review

