Talán meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről, de nem gondolom, hogy a pr-szakma előtt álló legnagyobb gondok sora orvosolható azzal, ha újrafaragunk bizonyos definíciókat vagy megalkotjuk a pr-cikk új magyar nevét. Szerintem manapság, amikor a hirdetők ki sem látszanak a ROI számításokból, sokkal nagyobb kérdés például a sajtókapcsolati pr-munka mérhetősége. Hiszen a digitális kommunikációs eszközök esetében egyszerűen minden mérhető, értékelhető. Másrészt itt tornyosul az örök probléma, a tervezhetőség, vagyis a „what we pay for” vs „what we pray for” kérdésköre. És legyünk őszinték, egy jól kigondolt, hirdetésekkel megtámogatott, urambocsá keresőmarketinggel erősített közösségi kampány ebben jobban áll, mint egy hagyományos sajtókapcsolati kampány (ha még létezik ilyen egyáltalán).
A világ fejlődik. A sarki videomagnó-szerelő egy ideig küzdött, bizonygatta, hogy milyen szépek a polcon sorakozó VHS kazetták, hogy micsoda egyedi hangulata van a hagyományos videók „puha” képeinek a tűéles DVD képekkel szemben. De egy idő után kénytelen volt beadni a derekát és kitanulta a DVD szerelést. Vagy elment a technikai múzeumba teremőrnek. (Persze azóta már a DVD is a múlté, lehet tanulni tabletszerelést…)
Azt gondolom, itt az idő, hogy a sarkunkra álljunk. Vannak dolgok, amikben taníthatjuk a piacot, és olyanok is, amelyben nekünk kell tanulni. De egyiktől sem kell megijedni. A manapság sokat emlegetett storytelling – ahogy azt Balaton Anita a rendezvényen és korábban egy posztban is teljes joggal kiemelte – a reklámügynökségeknek csak egy új buzzword, számunkra évtizedek óta hazai pálya. Mutassuk meg, hogy jobbak vagyunk! A kreatív tervezés, a fogyasztói insightok használata, a high tech megoldások (stratégiai szemléletű) használata lehet, hogy inkább reklámos attribútum? Sebaj, tanuljuk meg és alkalmazzuk, mintha mindig is a miénk lett volna! Okosak és nem utolsó sorban alkalmazkodóképesek vagyunk, hiszen 10-15-20-25 éve ezen a piacon mozgunk. Rázzuk meg magunkat! A kommunikációs múzeum teremőri állása még várhat.
