Soha nem voltam versenyző, vagyis olyan, aki másokat akart legyűrni. Jobb a békesség, és valahogy úgy alakult az utolsó közel másfél évtizedem, hogy az első harminc év velem születetett lustaságából feltápászkodva magamban találtam meg a legjobb versenytársat. Így nincs vita, és eszembe sem jut csalni, mert úgyis rájövök a turpisságra. 

Szóval így:

Van úgy, hogy már-már védjeggyé válik a hedonizmus, és a pocakkal csajozás, bár működik, de már roppant fárasztó. És akkor jön az ötlet: csináljunk mindent másképpen! Van ötleted? Hja, fussunk. Hülye vagy, tél van, meg na. De elindultok a Margitszigeten, hárman, január legelején, hóesésben. Te 118 kilós vagy, de menni kell, mert olyan hideg van, hogy megfagysz, ha megállsz. És sikerül körbeérni elsőre. Tisztára mágikus realizmus-élmény. Onnantól felpörög a testben a gépszíj, tavaszra már különböző baráti csapatok alakulnak, egyre többször kétkörözés van, reggel és este is. Nulla diétával, rántotthúsos zsömlével a kézben, már csak 84 kilósan. Őszre pedig buliból félmaraton, mert egy széplány szóba áll veled a második körnél, és akkor nem lehet lelépni. Hopp, négy kör.

Így kezdődött. Mire ide jutottam, igazi hobbi lett a szaladgálás. Két nap múlva pedig jött az összeomlás, vagyis akkor még csak -esés. Lényeg, hogy a sose gondolt csúcson letiltottak örökre a futásról, mert az idegrendszerem újonnan felfedezett lakóját, akit nevezzünk (S)zuper (M)áriónak, nem szabad lefárasztani. Nabakker. Nem mondom, hogy könnyen jött, de azért rászoktam az adrenalinra. Pierre, ez kábítószer!

És most mi legyen? Kellett valami új, mert ha bepunnyadok, végem. De mi? Meglepiből kaptam nordic walking botokat, amik egy ideig pislogtak a sarokban, mert csak annyit tudtam róluk, hogy nagyon, de nagyon hasznosak lesznek számomra, viszont csak jól szabad őket használni, különben inkább ártanak. Kösz. Végül egy nyugdíjas klubban megtanították a fortélyt, és kilőttem. Mindenhova a botocskákkal sétáltam a városban, és párezer kilométer mászkálás alatt kevés alkalom volt, amikor nem szólt be valaki síelést vagy horgászást emlegetve. Nem baj, nevessünk együtt, te tök. Ez már komoly volt, a kórházban drukkoltak az első, a második, aztán a harmadik maratonnál is. Jó példa lettem, ilyen sem történt még velem.

És jött a kínai nátha, amikor minden le volt zárva, de a szabadban, nálunk, Kesziforniában a Duna és a vasút között lehetett sétálni, méghozzá úgy, hogy a sportbotjaimat külön javasolták a nyunyóinfón. Micsoda kiváltság! Az őrület első három hónapjában végül 689 kilométert köröztem. Azért az már Keszicamino, hé.

A nagy kisfiam közben megtanult kétkerekűzni, így viszont már nem tudtam gyalog lekövetni. Mivel hiába voltam hároméves koromtól 29 évig hegyről leguruló extrémgörkoris (soha nem sportként tekintettem rá, fura most belegondolni), a szkleró annyira lenullázta az egyensúlyérzetem, hogy nem mertem kerékpárra sem ülni. De most kellett, mert egyedül nem mehet a gyerek, nézzük hát meg, lehet, hogy mégis tudok tekerni. És tudtam. És tudok azóta is. Közben viszont a járásom lett olyan kacska, hogy nem szívesen bicegek, inkább bicózom. Covididőt nézve majd’ huszonegyezer kilométert, eddig. Így lett hobbi a mozgás, ami korábban nem érdekelt, most meg már hétköznapi kihívás. Innen tényleg izgi győzni.

Azért a szakmai stresszt is kezelni kell, ami praktikusan olyan, hogy ha ráfeszülünk, rosszabb lesz. A villanykönyv például jó barát erre. Mindig kéznél van, és végre nem írni kell, hanem olvasni. Mindent és mindig, ha van szabad pár perc. A szellemi táplálék mellé pedig érdemes ételeket is próbálgatni. Mi baj lehet? Nálam például az erős paprika és a fagylalt igencsak bejött, már nem is, mint hobbi, inkább szenvedélyként. 

Az első boldogsághormonnak is nevezett fájdalomcsillapítóval bindzsizi a szervezetet, így eltereli a figyelmet a fáradt gondolatokról; a fagyi pedig kellően nagy mennyiségben lefagyasztja az agyat, szintén csillapítva a rossz érzéseket. Megacsámm.

Andrassew Dávid Igor az elmúlt 20+ évben kezdetben az államigazgatásban foglalkozott médiás ügyekkel, később újságíróként dolgozott, többek között a Vasárnapi Hírek, a Népszava, a PokerJoker és az Indóház Online print és digitális lapoknál. Ezt követően, bő évtizedig, a fővárosban a BKK; országosan pedig a MÁV kommunikációs szakértőjeként segítette az utazókat. 

A szöveget a bemutatott alanyok írják.
Lázár Ervin meséjét, a Ló Szerafin legyőzi önmagát c. történetet itt lehet elolvasni.