A tranzakció a Green Factory hosszú távú céljait szolgálja – írják a tranzakcióról szóló közleményben: a cégcsoport vezető szereplővé kíván válni a friss feldolgozott zöldségek piacán Közép- és Kelet-Európában.
A Green Factory a régió egyik legismertebb élelmiszergyártója a friss zöldségek, saláták feldolgozása és ehhez kapcsolódó kényelmi termékek (pl. salátatálak) gyártása területén. Ismert márkái – többek között a Fit&Easy és a Primavega – révén a cég Lengyelországban, Ukrajnában, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, a balti államokban és Németországban is a piac meghatározó szereplője. A vállalat többek között a McDonald’s stratégiai partnere, valamint a régió összes jelentős kiskereskedelmi és HoReCa láncának beszállítója.
„Ez a tranzakció teljesen új lehetőségeket nyit meg előttünk a régióban, különösen azzal, hogy új piacra lépünk Romániában, és megerősítjük jelenlétünket Magyarországon. Az Eisberg tapasztalt és elkötelezett csapatával együttműködve egy innovatívabb és versenyképesebb szervezetet építünk, egyben új karrierlehetőségeket kínál munkatársainknak” – mondta Artur Rytel, a Green Holding vezérigazgatója és igazgatósági elnöke.

Az Eisberg több mint három évtizedes magyarországi jelenléte során a magyar piac kategóriateremtő márkájává vált az előre csomagolt saláták és salátakeverékek területén. A vállalat 2023-ban teljes megújuláson ment keresztül – friss arculattal, új csomagolásokkal és „Colour Your Life” szlogenjével hívja fel a figyelmet a kiegyensúlyozott, egészségtudatos életmód fontosságára. Az Eisberg emellett évek óta aktívan támogat olyan eseményeket és civil kezdeményezéseket – például a Terézanyu-pályázatot, a KórházSulit vagy tömegsport rendezvényeket –, amelyek célja az egészséges életmód népszerűsítése.
„A mostani felvásárlással az Eisberg hazai és romániai csapata egy, a régióra nagy hangsúlyt helyező, nemzetközi cégcsoport tagjaként folytatja működését. Egyértelmű cél lesz mostantól, hogy a régió piacvezető salátás cégévé váljunk, ami viszont nem változik, az az elkötelezettségünk a minőség, a frissesség és a felelős táplálkozás iránt” – emelte ki a közleményben Pál Gyula, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezetője.
A Green Factory tulajdonosa a Green Holding cégcsoport, amely üzleti modelljének köszönhetően az élelmiszerellátási lánc minden pontján jelen van a salátatermesztéstől a gyártáson át a logisztikáig. A holding tagjai közé tartozik a Green Crops (hagyományos mezőgazdasági termelés Lengyelországban és Olaszországban), az SVI – Smart Vegetables Innovations (hidropóniás üvegházi termesztés egész éves ellátásra) és a GFL logisztikai vállalat, amely gyors és hatékony kiszállítást biztosít a Green Holding cégei és partnerei számára.
