Kreatív: Szombaton lett vége a Cannes-i Filmfesztiválnak, de még mindig uralják a hírfolyamokat az ott készült red carpet-fotók a sztárokról. Kenyeres Bálint is ugyanott haladt el, ahol például a most full hype-ját élő Pedro Pascal és más filmcsillagok. A No.3 (The Spectacle) című rövidfilmjével egyedüli magyarként jutott be a shortlistre idén, te is elkísérted. Milyen ez az illusztris filmes esemény testközelből?

Bartók Anna: Csodálatos élmény volt! Nekem vezető producerként ez az első filmem, így ilyen pozícióban részt venni egy saját film premierjén, a világ legnagyobb presztízsű fesztiválján egészen különleges. De különleges volt attól is, hogy a vezető stábtagjaink is eljöttek (pár kivétellel), ott volt a holland sound designerünk, a francia producerünk, koproducereink, a forgalmazónk. Jó volt együtt átélni ezt azokkal, akikkel az elmúlt hónapokban megfeszített tempóban dolgoztunk azért, hogy ez a film elkészüljön és ott legyen. 

A vörös szőnyegen Bálint a tíz másik rövidfilmes rendezővel volt látható a május 24-i díjátadó gála előtt, illetve a szekciónak volt egy közös photocallja is. Érdekes, hogy a versenyprogramon kívül vetített A napfény íze vörös szőnyeges fogadásán például ott volt az életműdíjjal méltatott Szabó István mellett a producer, Robert Lantos is. Te hol bujkáltál?

Máshogy mozog a stáb, mint a nagyjátékfilmeknél, ahol a szereplők, sőt a producer is ott van a vörös szőnyegen és a hivatalos fotózásokon. A rövidfilmes szekció inkább rendező központú, tehát a 11 rendező együtt van, egy csapatban mozog. A mi stábtagjaink is csak pár napra jöttek, a vetítésre. Mi Bálinttal hosszabban voltunk ott, hogy a következő projektünkön dolgozzunk, tudtunk találkozni forgalmazókkal, producerekkel. 

Min dolgoztok?

Elkezdtünk fejleszteni egy játékfilmet, The Forest munkacímmel, amit 2023-ban beválogattak a velencei Biennale College Cinema programjára 11 másik filmtervvel együtt. Ott fejlesztettük két héten át, de végül a gyártásra nem kaptunk forrást. Viszont 2024-ben a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Market szekciójába is bekerült  a projekt, ott pedig megtaláltuk a partnereinket a nemzetközi koprodukcióhoz. Most Cannes-ban ezzel kapcsolatban is voltak megbeszéléseink, találkozóink.

Erről mit szabad elárulnod? Újra nagyjátékfilmet forgat Bálint?

Igen, valójában azért készült el a No.3, mert nem akartunk tétlenkedni, amíg összehozzuk a nagyjátékfilm finanszírozását, hiszen egy rövidfilm költségvetését könnyebb előteremteni, és nagyon rövid idő alatt el is készült. Január végén két nap alatt leforgattuk a No.3-at, és elsődleges cél volt, hogy el tudjuk küldeni egy A-kategóriás fesztiválra. Szoros volt, hisz Cannes-ra március elejéig kell nevezni. Szinte reklámos tempó volt. 

Reklámos? Húszéves filmes tapasztalattal a hátad mögött alapítottad meg saját produkciós cégedet, amelyben reklámokat és short format dolgokat is vállalsz. Ez mennyire ismeretlen terület?  

Egyáltalán nem ismeretlen, én 2005-ben PR-ügynökségtől kerültem a Forum Hungaryhez, és 13 évig voltam marketing- és kommunikációs vezető. A gyártó cégem tulajdonképpen filmes marketingcsomagok gyártásával indult, és később organikusan  jöttek egyéb megkeresések is, már kevésbé stratégiára, mint megvalósításra. A Forumtól egyébként azért jöttem el, mert hiába volt sokáig  az általuk  forgalmazott Kincsem toplistás (2024-ben a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled bekerült az élvonalba – a szerk.), azt éreztem, hogy méltatlanul kevés energia és pénz jut magyar filmeknél azokra a marketing szempontból fontos dolgokra a forgatás alatt, amire aztán a forgalmazási szakaszban égető szükség van, hogy megfelelő kampányt lehessen építeni egy film köré, és elkezdett érdekelni ennek a kreatív és gyártási része. 

Mire gondolsz?

Egy egyszerű példa: nehéz moziplakátot fotózni a forgatás után egy évvel, amikor készen áll a film a bemutatóra és promótálni kellene, de a színészek már egész máshogy néznek ki, például valaki hízik 15 kilót egy másik szerep kedvéért. Külföldi stúdióknál azt tapasztaltam, hogy már a forgatási szakaszban szigorú marketingstratégia alapján egy komplett marketing kitet gyártanak le. És bár a Forumnál hozzászoktunk, hogy ebből a csomagból válogathatunk, amit aztán adaptálhattunk a hazai piacra, a magyar filmeknél ez egészen másképpen működött. 

Miből adódhat ez a hiátus? Több pénz, több idő vagy más hozzáállás lenne szükséges hozzá?  

Most már produceri oldalról látom, hogy mi okozhatja: amikor elérkezik a forgatási szakasz, az olyan komplex, feszített tempó, hogy a marketing és ennek a kreatív része valahogy a tápláléklánc aljára kerül. De valójában csak stratégiai gondolkodás szükséges hozzá, és ha megvan az a mindset, hogy ez is ugyanolyan része a projektnek, akkor nem fog háttérbe szorulni. Én legalábbis ennek a megvalósításán dolgoztam sokat, és szerintem sikerült is változást elérni az elmúlt pár évben. 

Ehhez új skillek is kellenek, a teljes stábot rá kell állítani erre? Vagy eleve máshogy indul el a gyártás? 

Forgalmazóként majdnem 300 filmmel a hátam mögött felismerem a patterneket, a legtöbb esetben lehet bizonyos sémákban, működő panelekben gondolkodni, sőt igényli is a közönség. Egy kommunikációs stratégia mentén készül el a marketingcsomag a forgatási szakasz legelejétől a forgalmazási szakasz elejéig, amivel utána a forgalmazó könnyebben tud dolgozni. A Valami Amerika harmadik részénél már így kapcsolódtam be a produkcióba, de a Viszkisen, a Játszmában, a Blokádban is részt vettem projektszerűen. 

Ezek magyar munkák, de az a szerencsés helyzet alakult ki a Covid után, amikor visszaszivárogtak a külföldi produkciók, hogy bizonyos pozíciókra, amikre addig külföldről hoztak embert, elkezdtek itthoni szakembereket keresni. Így a marketing-, avagy kampányfeladatokra is. Kisebb stábot kell így utaztatni, nyilván olcsóbb. Illetve rájöttek, hogy itt is megvan a szaktudás ahhoz, hogy profi EPK-k, plakátfotók, marketinganyagok  készüljenek. 

Elkezdtem speciálisan werkfilmekkel is foglalkozni a Videoninjas nevű csodálatos csapattal együtt, dolgoztunk rengeteg itthon forgó külföldi produkcióban, például A brutalistában is. Nagyobb produkciókban részt vettem unit publicistként, például az A24 produkciós cég gyártásában készült horrorfilmben, a Death of a Unicornban, amelyben Jenna Ortega és Paul Rudd is szerepel. 

Aztán koproducerként a Pesti Balhéban és Cicaverzumbanmár konkrétan a filmek teljes marketingkampányának megtervezése és kivitelezése volt a feladatom. Szorgalmaztam például, hogy legyen minél előbb forgalmazónk, és minél szorosabban dolgozzunk vele együtt hidat képezve a produkció és a producerek között. A film kommunikációjában nagyon fontos, hogy a forgalmazói és az alkotói szempontok egyaránt érvényesüljenek.

Ez csak nekem hangzik konfliktusosnak? A forgalmazónak, gondolom, az az érdeke, hogy minél többen kifizessék a mozijegyet, tehát egy széles mainstream réteget szórakoztasson, míg ezzel szemben az alkotónak szofisztikáltabb vagy magasabb rendű művészi igénye lehet.

Közös cél, hogy minél többen nézzék meg filmet. Az alkotók ezt ugyanannyira szeretnék, mint a forgalmazó.  Utóbbinak az a dolga, hogy azt a szakértelmet tegye a produkció mögé, amitől aztán tényleg beülnek a nézők, az alkotónak pedig az lehet prioritás ebben a szakaszban, hogy a kampányanyagok olyan vizuális ízléssel készüljenek el, amelyek tükrözik a film látványvilágát, illeszkednek a film szövetébe. Elképzelhető, hogy a forgalmazó valami teljesen más dolgot választ a plakátra, mint amit a producer vagy a rendező szeretne. Néha komplikált ezt a két szempontot összehozni konfliktus nélkül, de azért nem reménytelen! 

A filmes marketing egyik fontos eszköze lett a közösségi média. Egy-egy sikeres streamingcsatornán futó sorozatnak állandó figyelmet generálnak Reel-dömpinggel, Insta-sztorikkal, TikTok-videókkal még az évadok közti rajongók számára hosszúnak tűnő szakaszokban is. Gondoljunk az Apple TV-n futó Severance-re, aminek promójához nem csak az Apple vezér állt rendelkezésre, de világszerte felbukkantak flashmobszerűen. Ehhez a színészi stáb teljes elköteleződése szükséges még a forgatás alatt. Ilyen szintű pörgést és pörgetést le tud hozni egy magyar produkció? 

Persze! A Futni mentem, a Hogyan tudnék élni nélküled, sőt a Véletlenül írtam egy könyvet című filmek sikere sem csupán szájhagyomány útján terjedt. Már a forgatási szakaszban elkezdtek kommunikálni, kampányolni, jelen voltak a közösségi médiában is. Az ilyen típusú közönségfilmeknél ez nagyon fontos, és valójában nem ördöngösség: ott vannak a színészek, forgatnak, forgatás alatt lehet velük „bármit” csinálni, csak a kreativitás szab határt. 

A rendezők, vagy inkább a producerek felől érkeztek hozzád megkeresések? Kinek fontosabb ez a fajta, marketingközpontú filmes mindset?

Általában produceri oldalról jönnek a felkérések, de Herendi Gábor a Valami Amerika 3. forgatása előtt maga keresett meg, mert előtte együtt dolgoztunk a Kincsemen. Az NFI marketingtámogatási rendszerében a legelső marketingpályázat pedig Madarász Isti filmje volt, az Átjáróház, ahol szerencsés módon Istivel, illetve a producerekkel (Muhi András és Ferenczy Gábor) is jól ismertük már egymást.

És a reklámfilmek készítése hogyan került a portfólióba?

Organikusan alakult így, kisebb formátumú social anyagokkal, klipekkel kezdtem, és aztán jöttek ilyen jellegű megkeresések is. Nagyon szeretem ezeket a kompakt projekteket és a short format dolgokat. Például pár éve készítettünk szintén a Videoninjas csapattal egy Suzuki reklámot, ott az ügynökségtől jött a felkérés, akik konkrét rendező–operatőr párossal szerették volna megvalósítani a reklámot, mi pedig együtt szoktunk dolgozni. 

Miben más a te feladatot ilyenkor, mint a játékfilmeknél?

Az én kreatív inputom azért jóval kevesebb, hisz egy elfogadott kreatívkoncepció alapján kell legyártani valamit, az enyém csak a kivitelező szerep. Tudok javasolni, de ez alapvetően  alkalmazott terület: van egy megrendelői igény, azt meg kell csinálni. Kevésbé kreatív feladat, de közben szeretem, hogy van egyfajta prompt dolog a műfajban: odamegyünk, elkészítjük, eljövünk. Egy rövid időkeretben mozgunk: van eleje és vége.

Míg például Kenyeres Bálint filmjénél még csak az elején jártok? Cannes volt a kezdet? 

Cannes csak a kezdet, és minél több, nagy presztízsű helyen jelenik meg egy film, annál könnyebb az út. Szerencsére van egy világforgalmazónk, aki a fesztiválmegjelenéseket és az eladásokat is kezeli, a feladat ezen részével nekünk nem kell foglalkozni. Illetve organikusan jött már több megkeresés, és van konkrét sales ajánlatunk is filmre.

Mi alapján döntöd el, hogy kinek az ajánlatára mondasz igent? Most nem nyert Cannes-ban ez a rövidfilm, így lejjebb kell adni az igényeket, vagy más a tárgyalási pozíció, mint egy nyertes film esetén? Egyáltalán: milyen érzés eladni egy saját filmet? 

Hiába rendelkezem húszéves tapasztalattal, nagyon más érzés, ha saját produkcióról van szó. Ahhoz hasonlítanám, mint amikor a lányomat vittem először bölcsibe. Reménykedik az ember, hogy a lehető legjobb helyre kerül. Nagyon jó a forgalmazónk, így maximálisan bízom bennük. A másik kérdésedre válaszolva: Cannes-ban hiába nem nyertünk, nagyon jó visszajelzéseket és kritikákat kaptunk a nemzetközi sajtóban is. Ha elhoztuk volna az Arany Pálmát, akkor is folytattuk volna ugyanúgy, mint eddig. Ami biztos: lesz egy jó nagy fesztiválkörünk. Igazából nem kívánhattunk volna ennél jobbat. Dolgozunk tovább a fent említett nagyjátékfilmen Bálinttal, és van még sok projekt fejlesztési szakaszban, magyar és külföldi. 

Ezekről mit szabad tudni?

A magyarokról szívesen beszélek: Bálinttal készülünk egy antológia filmre is, aminek része  a No.3, és több rövidfilmből áll össze. Ezenkívül fejlesztjük Kemény Zsófival az első saját rendezésének forgatókönyvét, valamint Halmos Ádámmal szintén egy játékfilm forgatókönyvén dolgozunk. Valamint egy fiatal alkotó, Horváth Nóra rövidfilmtervébe is belevágunk, ennek 72 a címe, egy megrázó női történet egy, a román–magyar határon élő fiatal lányról. 

Hogyan találtatok egymásra ezekkel az alkotókkal?

Zsófival a Cicaverzumból ismerjük egymást, Nóra a No.3-ban dolgozott velünk különféle pozíciókban, és nagyon gördülékeny volt a közös munka, Ádámmal pedig egy közös operatőr barátunk mutatott be minket egymásnak.  

Próbálok olyan projekteket válogatni és olyan rendezőkkel dolgozni,  hogy ez egy szeretet alapú dolog legyen. Nagyon nehéz valakivel úgy eltölteni egy-két-három évet, ha nincs meg a jó viszony. A filmkészítés olyan, mint egy házasság, nagy próbatétel a feleknek, jó, ha közben azért szeretjük egymást, és konfliktus esetén van mihez visszanyúlni.