Nemcsak Magyarországon, hanem Kelet-Európában sem meglepő azt hallani egy pályakezdő fiataltól, hogy amint lehetősége adódik, inkább külföldön próbál szerencsét. A Science Business adatai szerint a magyar emigránsok 85 százaléka 40 év alatti, és 33 százalékik diplomás – ellenben a magyar társadalomnak csak 18 százaléka végzett el felsőoktatási intézményt. 

Judy és Marci, mindketten szereztetek nemzetközi tanulmányi és munkatapasztalatot, méghozzá nem is akármilyen helyeken. Mi motivált arra, hogy külföldön is szerencsét próbáljatok? Opcionálisnak éreztétek, vagy szükséges lépésnek ahhoz, hogy sikeressé váljatok a munkátokban?

Majosy Judy: Nekem az élet adta ezt a lehetőséget, de igazából, ha jobban belegondolok, fiatalkorom óta bennem volt a kalandvágy. Mindig úgy éreztem, hogy valami oka csak van annak, hogy ilyen nagy a világ, és nem akartam úgy leélni az életemet, hogy semmit nem látok és értek belőle. A kommunista Magyarországon nőttem fel, és pont kamasz voltam, amikor szépen lassan elkezdett kinyílni a világ itthon. Mai fejjel már szinte kötelezővé tenném, hogy mindenki kimozduljon a komfortzónájából, megismerjen más kultúrákat, és új élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodjon, hogy sokkal mélyebb és egyben tágabb értéssel térjen vissza. 

Ami pedig a munkámat illeti, azt gondolom, hogy külföldi tapasztalat nélkül is lehet sikeres, kiváló szakember valaki, de személy szerint számomra elképzelhetetlen a személyes és a szakmai életem a külföldön töltött évek nélkül, ami az én esetemben összesen 18 évet jelent. 

Jedlicska Márton: Én még 18 évesen, fotósként találkoztam először az ügynökségi élettel, és nagyon megtetszett ez a világ, az a fajta gondolkodás, ami a napi munkánkhoz elengedhetetlen. Miután bekerültem a hazai szakmába, és elkezdtem benne jól érezni magam – illetve sok pozitív visszajelzést kapni – kíváncsivá váltam, hogy ez hogyan működhet külföldön, és vajon kint is megállnám-e a helyem. Így kerültem első magyarként ösztöndíjjal az Egyesült Államokba, és indítottam el az ottani karrierem. 

Zsuzsa, már lassan 18 éve dolgozol a Saatchi & Saatchi brandnek Budapesten, az utóbbi pár évben pedig felsővezetői pozícióban. Ez alatt az idő alatt több fiatal tehetség megfordulhatott a csapatodban – láttál olyan visszatérő mintát, hogy miért mentek tovább?

Polgár Zsuzsa: Nagyon változó, hogy ki miért távozik, ugyanakkor a pályám során több esetben is megtörtént már az, hogy visszajöttek hozzánk a fiatal tehetségek. Próbálták máshol, és rájöttek, hogy ahová átmentek, mégsem nekik való. Korábbi években előfordult, hogy azért távoztak, mert a pozíció nem illett hozzájuk, mást gondoltak a munkáról vagy összességében az ügynökségi életről. 

Éppen ezért nagyon fontosnak tartom a kiválasztási folyamat során, hogy a szakmai kompetenciák mellett arról is meg tudjon győződni mindkét fél, hogy a csapat, maga a munka és a pozíció, továbbá a pozícióban rejlő jövőbeni lehetőség olyan perspektívát rejt-e, ami illik a fiatalhoz, illetve a személyisége, a benne rejlő tehetség illik-e a céghez. Ezt egy megfelelő kiválasztási procedúrával jól mérhető, továbbá a próbaidő során nagyon sok esetben láthatóvá válik mind a pozíció és a cég nyújtotta jövőbeni karrierlehetőség, mind a cég számára a fiatal szakmai kompetenciáiban rejlő potenciál. Mindemellett nagyon szerencsésnek tartom magam, mert a közvetlen beosztottaim, akik mára már nagy csapatokat vezetnek sikeresen, sok-sok éve dolgoznak velem – vannak, akikkel 10 éve dolgozom együtt, együtt nőttünk bele a jelenlegi pozícióinkba, így az én szempontomból szerencsére inkább ez a „visszatérő” minta. 

Véleményetek szerint mennyiben változott itthon a kreatív szakma? Befogadóbbá, vagy magasabb presztízsűvé vált? Budapest vonzó célpont a kreatív szakemberek számára?

M. J.: Sajnos az én tapasztalatom az, hogy nagyon leszűkült a magyar piac, főleg azért, mert sok klasszikus, kreatív szempontból vágyott ügyfél más piacokon centralizálta márkaépítő tevékenységét. Az ügyfeleinknek egyre kevesebb lehetősége lett nagy formátumú, izgalmas projekteken dolgozni, amitől a mi szakmánkban is egyre kisebb tér maradt izgalmas, paradigmaváltó kampányokat alkotni. Viszont azt is gondolom, hogy azok az ügynökségek, akik alkalmazkodni tudtak a változásokhoz, és ki tudták használni a digitalizáció adta új lehetőségeket, továbbra is vonzóvá tudják tenni a szakmát a pályakezdő fiatalok számára. Szerintem ez felelősségünk is – meg kell teremtenünk a megfelelő lehetőségeket, meg kell adnunk a megfelelő képzéseket, és ki kell nevelnünk az utánpótlást. 

P. Zs.: Az biztos, hogy a reklámszakmának mára már nincs olyan presztízsértéke, mint 15-20 évvel ezelőtt, amikor már az nagy szónak számított, ha behívtak valakit interjúra a Saatchi&Saatchiba. Sajnos a piac leszűkült, a centralizáció és összességében a magyar piac kevésbé vonzó léte nem segít a reklámszakma megítélésének. Ugyanakkor a digitális tudásbázisok (capability) kiépítésével 10-12 évvel ezelőttől a mai napig nemzetközi ügyfelekkel nemzetközi piacokra dolgozunk Budapesten, nagyszabású projekteken, szakmailag és üzletileg is sikeresen, így az én karrierutam a szűkülő piac korlátaiban rejlő lehetőségekről ad tanúbizonyságot. 

J. M.: Nyilván én is érzékelem ezeket az előbb felsorolt problémákat, és személy szerint rengeteget tettem és teszek azért, hogy minél több tehetség válassza ezt a területet. Ugyanakkor be kell látnunk, hogy a szakmánk is, mint sok más nagy terület, éppen átalakulóban van. Hiszek abban, hogy a kreativitás és az alkotás – még az alkalmazott formái is – mindig kritikusan fontosak lesznek üzletileg, és hamarosan visszatér a szakmánk vonzereje.

A brain-drain, vagyis agyelszívás jelensége globális probléma, viszont a közép-kelet-európai régiót kifejezetten erősen érinti. Szükséges a külföldi munkatapasztalat a sikerhez, vagy anélkül is befuthat valaki? 

P. Zs.: Véleményem szerint erős és versenyképes szakmai tudást pont ugyanannyira lehet Budapesten is szerezni, mint New Yorkban – és ellenkezőleg is. Az, hogy valaki külföldön dolgozott, korántsem jelenti azt, hogy megfelelő tapasztalattal bír. A kérdés inkább az, hogy milyen csapattal, ügyfelekkel és projekteken dolgozott, bárhol is tette mindezt. Részt vett E2E (end to end) olyan projektekben, amelyek a kreatív ötlet megszületésétől egészen a komplex gyártás végéig tartottak? Tapasztalatom szerint a komplexitás és a diverz feladatok tudnak leginkább hozzájárulni a jövőbeni szakmai sikerekhez.  

Ezt viszont általában (és nagyon fontos kiemelni, hogy nem minden esetben) nagy büdzsével rendelkező ügyfélen tudja az ember elsajátítani, ami manapság nem túl gyakori sem itthon, sem külföldön. Ebben a tekintetben mondhatjuk, hogy nekem szerencsém volt, mert a karrierem első évétől eltekintve a maradék 17 évben csak nemzetközi ügyfélkörnyezetben mozogtam, nagy büdzsékkel, kihívásokkal és egyben nagy lehetőségekkel. Ennek köszönhetően jelenleg is nagy és jelentős nemzetközi ügyfélportfóliónk van, ami 100+ embernek ad munkát Budapestről.

J. M.: Szerintem ha valaki tehetséges és szorgalmas bárhol megállja a helyét és a mai világunkban már nincsen akkora jelentősége a határoknak mint korábban.

M. J.: Semmiképp nem mondanám azt, hogy külföldi munkatapasztalat nélkül nem lehet „befutni”, bármit jelentsen is ez. Viszont, ha nem a befutásra, hanem a szükséges tudás és skillek elsajátítására koncentrálunk, akkor azt gondolom, hogy ha nem is a külföldön szerzett tapasztalat, de a nemzetközi ügyfeleken szerzett tapasztalat elég fontos. Más márka- és üzleti problémák, más büdzsék más-más lehetőségeket teremtenek a tapasztalatszerzésre. Klasszikus példával élve, ha sosem adódik lehetőséged eredeti kreatív ötletet fejleszteni és reklámfilmet forgatni, akkor nem fogod tudni, miből áll a fejlesztési folyamat, és mit jelent egy reklámfilm forgatása. Azt gondolom, hogy kevés olyan ügynökség maradt a piacon, ahol a szakma minden aspektusát meg lehet tapasztalni.

A Big Agency Tasting és hasonló rendezvények hidat teremtenek a meghatározó ügynökségek és a következő kreatív generáció között. Mit láttatok, hallottatok a résztvevőktől?

M. J.:  Lelkes és felkészült fiatalokkal volt szerencsém beszélgetni, de azt éreztem, hogy sokan kicsit bizonytalannak érezték magukat azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mit is várnak a jövőtől ebben a szakmában. 

J. M.: Nagyon érdekes látni ennek a rendezvénynek az evolúcióját. Az eredeti első verzióit még mi szerveztük az Isobarral és az Umbrellával közösen (Portfolio Nights), amin keresztül rengeteg, ma már vezető pozícióban lévő szakember került bele ebbe a világba. Akkor még csak klasszikus értelemben vett kreatívok vettek részt (art és copy), és szerintem nagyon jót tett, hogy mára gyakorlatilag a szakmánk bármely területe iránt érdeklődők lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Viszont ahogyan az ügynökségeknél is egyre jobban összemosódnak a szerepek, úgy a jelentkezők tudása és érdeklődése is egyre szerteágazóbb. Én azt éreztem, hogy ezek között a pozíciók közötti navigálásban és iránymutatásban tudtunk a legtöbbet segíteni a tehetségeknek. 

És végül: mit tehet a szakma vagy a vezetők, hogy megtartsák a fiatalokat vagy a már tapasztaltabb kreatívokat?

M. J.: Pont a fent említett jövőképet kellene megvillantani. Megmutatni, hogy miért vagyunk még mindig – az én esetemben 25 év után is – ebben a szakmában. Hogy milyen tudást, skilleket, tapasztalatokat, élményeket lehet szerezni. Megmutatni, hogy a jó hangulatú, „hű, de cool” ügynökségi világ komoly profizmust, kiszámítható és biztonságos munkahelyet, tudást és szakmai kiteljesedést is jelent. 

P. Zs.: Egy olyan jövőképet és karrierívet kell tudnunk mutatni a fiatal pályakezdőknek az alkalmazott művészet világában, ami egyben komoly tudást, szakmai kiteljesedést és stabil, biztos munkahelyet, kiszámíthatóságot nyújt.  

J. M.: Én mindig azt mondom, és ezt tapasztalom is, hogy az itt megszerzett tudás bármelyik másik területen szuper hasznos tud lenni, és már ezért is megéri néhány évet ebben az iparágban dolgozni. Ezenfelül szerintem a legtöbb, amit tehetünk, hogy olyan inspiráló, szép vagy hasznos munkákat készítünk, és azt érzik a pályakezdők, hogy ebben ők is részt akarnak venni.