
„Benyó Zsuzsanna tanácsadói munkájával számos vezető nagyvállalat, kormányzati testület és szakhatóság tevékenységét támogatta abban a 19 országban, ahol az Mmd jelen van, de szerepe volt a magyar vállalati és B2B kommunikációs szakértői csapat felállításában, valamint az Mmd nemzetközi hálózatának kiépítésében és kiterjesztésében. Az ő irányítása alatt működik az Mmd regionális ügyfelei részére kínált program is – írja az Mmd kinevezésről szóló közleménye. – A szakember politológiát végzett, valamint közgazdász főiskolai diplomát szerzett német-angol nemzetközi kommunikáció szakon. Folyékonyan beszél angolul, németül és franciául, emellett folyamatosan fejleszti tudását román, orosz, illetve bolgár nyelvekben.”
Elődje, Kertész Péter információink szerint önként döntött úgy, hogy valami mással szeretne foglalkozni, és március végétől ügyféloldalon folytatja pályafutását. Az ügyvezető-helyettesen kívül a hó elején távozott az ügynökségtől Zoch Tímea senior account executive is.
Az Mmd-nél tavaly nyáron is nagy mozgás volt: Tóth Kamilla, public affairs, és Vinczeffy Virág, pr-ügyekkel foglalkozó munkatársuk távozott, és Tamara Hagen néven saját ügynökséget alapított. A public affairs szakértői csoport élére Ábrahám Gergely került, aki korábban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szóvivője volt, és ekkor érkezett a vállalati kommunikációval foglalkozó szakértői csoport tanácsadói pozíciójába Németh Tamás is. G. Kárpáti Éva is tavaly nyáron váltotta a 2008 február óta ügyvezető-helyettesi feladatokat is ellátó Kertész Pétert a a vállalati kommunikációs csapat élén.
