A demonstrációról a Dohánykereskedők Országos Egyesülete (DOE) két héttel ezelőtt határozott, a döntés a BAT Pall Mall és Sopianae márkáit, valamint a PM Marlboro, Multifilter és Eve cigarettáit érinti. A szervezet azzal indokolta lépését, hogy a BAT visszautasította a független boltosok értékesítési kedvezményekre vonatkozó kérését.
A szervezet az összes gyártónál szeretne olyan könnyítéseket elérni, amelyeket a nagy kereskedelmi láncok, a benzinkutak, valamint az újságértékesítési hálózatok már megkaptak. Az egyesület szerint ugyanis a szakboltok is meg tudnak felelni - például a benzinkutak által vállalt - követelményeknek, és teljesíteni tudják az eladások mennyiségi előírásait. A gyártók egyedi szerződéseket kötöttek a legnagyobb forgalmú független trafikokkal. Ezek az üzletek - bár némelyik tagja a DOE-nek - az egyedi szerződések miatt nem tehetik meg, hogy részt vegyenek a mostani demonstrációban. Ezért az az üzlet, amely a BAT-tal kötött megállapodást, az a pult alá csak a PM márkáit teheti, és hasonlóan járnak a BAT-cigaretták, ha a PM-mel van az üzletnek megállapodása. A DOE képviselői már hónapok óta tárgyalnak a cégekkel, de eredménytelenül.
Tar Ágnes, a PM szóvivője elmondta: a PM nem alkarja megszakítani a tárgyalásokat, ugyanis számukra is fontos a független boltok megerősödése. A BAT szóvivője, Bede Rita a sajtótól értesült a dohányboltosok szervezetének döntéséről. A szakember elmondta: egyelőre nem tapasztalták, hogy eltűntek volna márkáik az üzletek polcairól. A 215 boltot tömörítő DOE egyetlen tagját sem kényszeríti a demonstrációban való részvételre. Mivel a legkeresettebb márkák kerülnek pult alá, a kereskedők nem akarják örökre „eltüntetni” ezeket a termékeket az üzletekből, de szeretnének minél hosszabb távú, előnyös megállapodásra jutni a gyártókkal.
