Becsült olvasási idő: 1 perc
Dohányzásellenes kommunikáció - hiába füstölögnek
Számos országban már kormányzati lépéseket is tettek annak érdekében, hogy szigorúbban szabályozzák a dohányreklámokat, illetve a dohánytermékek értékesítési módját is. Ennek ellenére a dohányzók száma nem csökken jelentős mértékben, sőt a TGI nemzetközi adatai azt mutatják, hogy a dohányipar nagyon messze áll még attól, hogy a szereplőknek le kelljen húzniuk a rolót.

A TGI globális és magyar, a 18 éven felüli lakosság köréből gyűjtött 2006-os válaszok adatbázisára alapozó, húsz országot összehasonlító vizsgálatából kiderült, hogy a legtöbb dohányzó európai: a görög felnőtt lakosság 46 százaléka, a törököknek 41 százaléka cigarettázik, és nem sokkal vannak lemaradva tőlük a franciák és a németek. Lengyelországban és Magyarországon a lakosság egyharmada; Oroszországban, Spanyolországban, valamint Nagy-Britanniában a felnőttek több mint egynegyede cigarettázik.

Ázsiában érdekes a nemek közötti eltérés. Indonéziában például a férfiak kétharmada dohányzik, a nőknek viszont csupán két százaléka. Hasonló tendenciák figyelhetők meg Kínában, valamint Japánban is. A Közel-Kelet néhány tradicionális és konzervatív kultúrája erősen helyteleníti a nők dohányzását - Szaúd-Arábiában például a nőknek csak négy százaléka dohányzik, míg a férfiaknak az egyharmada.

Ez a hatalmas különbség Magyarországon nem figyelhető meg, noha itt is magasabb a férfiak között a dohányosok aránya: a férfiak 38 százaléka, a nőknek pedig 28 százaléka cigarettázik.

Az éves adatok összehasonlításának egyik legfőbb tanulsága az, hogy annak ellenére, hogy egyre több civil szervezet, sőt az Európai Unió is kampányol a dohányzás visszaszorítása érdekében, a nikotinpártiak száma nem fogyott jelentős mértékben. Igaz, a TGI nem rendelkezik az egyes országokban futó dohányzásellenes kampányok részletes adataival, illetve nem készítettek hatásvizsgálatot sem, az eredményeket a fogyasztói magatartásból vezették le a kutatók.

Magyarországon 2000-ben 37 százalék volt a cigarettázók aránya, ez valamelyest csökkent 2006-ra. Évről évre megfigyelhető némi visszaesés a dohányosok arányát tekintve - a férfiak körében a csökkenés pár százalékkal magasabb. 2000 és 2005 között a 18-24 évesek közt 35-39 százaléknyi volt a cigiző, 2006-ban ez 34 százalék.

Az Európai Unió 27 országra kiterjedő dohányzás-elleni kampányáról az Intern márciusi számában olvashatnak a Kampányelemzés rovatban.