Jelentékeny méretű magyarázó anyagot szentelt a 444 a budapesti lámpaoszlopokra szerelt reklámfelületeknek (a bizonyos esetekben köznyelviesen az elefántfülnek hívott eszközöknek) csütörtökön. Ezeket sokáig a spanyol-magyar ESMA cég értékesítette, de miután 2012-ben úgy döntött a kormány, hogy ezek veszélyesek a közlekedőkre, betiltotta őket. Az ESMA összecsuklott, erre megvette az Orbán-kormányhoz sok szálon kötődő oligarcha, Garancsi István, aztán 2015-ben újra engedélyezték az elefántfüleket (hogy a Simicska-érában hogyan működött a média, akkori tényfeltáró anyagunkat itt olvashatod).
Az ESMA szerződése a fővárosi önkormányzattal azonban 2023-ban lejárt, új tendert írtak ki rá, amire csak az ESMA jelentkezett.
Karácsony Gergely főpolgármester sejthette, hogy más cég nem mer jelentkezni a tenderre (hisz a politikai reklámok miatt komoly súlya van), így azzal átadta volna a közel 44 ezer plakáthelyet, ha magasabb árat fizetnek az eddiginél, valamint nem jelenhet meg az oszlopokon politikai hirdetés. Ellenben a Fővárosi Közgyűlés DK-s tagjai és Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester a vonatkozó szavazáson megakadályozta ezt.
Végül a kormány rendeletileg döntött úgy, hogy az évek óta indokolatlanul fennálló vészhelyzetre hivatkozva meghosszabbítja a szerződést. Arról is ír a cikk, hogy Pintér Sándor belügyminiszter szintén a fővárosi oszlopokra térfigyelő kamerákat szereltetett volna fel, de ezt is leszavazta a közgyűlés.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrása: Róka László / MTVA)

