2021 márciusában nem volt könnyű dolguk a Synetiq reklámelemzőinek, mikor az érzelmileg legsikeresebb reklámlistát állították össze, az első tavaszi hónapban ugyanis záporoztak az érzelmeket megmozgató reklámfilmek. Habár számos korábbi darab is visszatért a képernyőre, összességében rengeteg új film látott világot márciusban. A húsvéti kommunikáció mellett találkozhattunk nőnappal, humorral, otthoni munkavégzéssel, igazi hazai pillanatokkal és számos új termékkel is. A legjobb háromba ezúttal pedig FMCG kategóriából kerültek ki a befutók, ezen belül is ételek és italok mozgatták meg a leginkább a 18-59 éves általános közönség érzelmeit.
- Moments - 30s - Lazítás pillanatai
A Moments kisfilmje igazi lazítós “momenteket” mutatott be, a karakterek arckifejezései pedig hitelesen adták át az élvezetet, azoknak sikerült a nézők együttérzését kiváltania. A kérdések, az emberi karakterek és a középpontba helyezett csokoládé mind-mind hozzájárult az érdeklődés alapvonal felett tartásához egészen a film végéig (1, stabil engagement).
Az emberek arcán megjelenő élvezet minden esetben pozitív reakciót váltott ki a nézőkből (2, növekvő approach). Mindez jól előkészítette a film végén megérkező csoki makrót, mely extra érdeklődést váltott ki (3, növekvő engagement). Habár az emberi arcok elvitték a figyelmet a logóról, a végső packshot megfelelő animálása jól vezette a szemet, mindez végül kiemelkedően erős tudatos eredményeket hozott a havi általános reklámkörnyezetben.
Borsodi - 30s - Borsodi szitu (Kijelző)
Márciusban egy újabb Borsodi szituval találkozhattak a nézők. A reklámban egy szelfizés közben földre zuhanó telefont, ijedt arcokat, majdnem kiömlő söröket és egy cseles rúgással megmentett telefont (Borsodi szitut) láthattunk, mely növekvő érdeklődést okozott a nézők körében (1, fokozatosan növekvő engagement).
A humoros mondatokra a nézők pozitívan (2, növekvő approach) reagáltak, habár a telefon megmentése kevésbé volt vonzó (3, csökkenő approach). A már jól ismert Borsodi szitu említése növekvő érdeklődéshez vezetett (4, növekvő engagement), a megjelenő termékek pedig megmozgatták az érzelmeket, míg a vizuális megvalósítás jól vezette a szemet. Nem meglepő módon, ezt a filmet márciusban az egyik leginkább márkához illő reklámnak ítélték a nézők, valamint a többi tudatos érték is pozitívan alakult - a nézők láthatóan üdvözlik a sörszezont.
Nem is lenne igazi márciusi toplista, ha nem szerepelne a listán egy húsvéti reklámfilm is, ezt a szerepet pedig ezúttal egy Lindt film töltötte be. A márciusi húsvéti lázban a reklám elején megjelenő csokinyuszi és ismerős márkanév egyből érzelmi csúcspontot okozott (1, növekvő approach), a figyelem pedig a lineáris történetnek köszönhetően végig stabilan magasan maradt (2, stabil engagement). A meglepetésként megérkező nagyi megválaszolta a korábban elhangzó “valami nagyon különleges történhet” mondatot, mely meghozta a várt aha-élményt (3, hirtelen csökkenő és növekvő approach). A film végén mozgó csokinyuszikra a nézők ismét pozitívan reagáltak (4, növekvő approach), a megjelenő márkanév vizuális megvalósítása pedig letisztult volt és szép keretet adott a reklámfilmnek. A történetet így a nézők kiemelkedően relevánsnak, aktivizálónak és a márkához illőnek ítéltek meg.
