A Szegeder írta meg, hogy leköszönt a szegedma.hu főszerkesztői posztjáról Kapitány Gergely. A lap információi szerint a távozás oka, hogy a főszerkesztő hatáskörét tovább nyirbálta volna a KESMA, ami tavaly kebelezte be a 2008-ban alapított portált. Az új változások értelmében Kapitány bizonyos tartalmakba nem szólhatott volna már bele. A cikk azt sejteti, hogy a dolog hátterében az áll, hogy a SzegedMát jobban összeolvasztják a Délmagyarországgal, ami mér egy ideje a lap jelentős részét készíti. Ennek ellenére a SzegedMa brandet megtartanák, egyre kevesebb forrásból.
,,Kapitány neve csütörtökön már nem szerepelt a SzegedMa impresszumában, ahol jelenleg nincs is főszerkesztő feltüntetve. (A Wayback Machine nevű internetarchívum-oldal szeptember 29-i rögzítése alapján aznap még ott volt Kapitány mint főszerkesztő.) A felelős szerkesztő továbbra is Kibédi Péter, illetve két újságíró szerepel még. Ha összevetjük a szeptember 29-i és a mai impresszumot, további változás, hogy eltűnt Kapitányon túl további három munkatárs neve, többek között a lap fotóriporteréé is” - írja a Szegeder, ami megpróbálta megszólaltatni az érintett főszerkesztőt, és a MediaWorksöt is, ám érdemi választ nem kaptak. Kapitány arra hivatkozva utasította el a kommentálás lehetőségét, hogy szerződése értelmében nem nyilatkozhat semmilyen ügyben.

