Ortutay Dóri és Hajdu Steve a legkisebbeket szólaltatják meg a Sláger FM legújabb podcastjében. A március 5-től hetente jelentkező epizódok mindegyike arra tesz kísérletet, hogy megtudjuk, miként látják a világot a mai gyerekek, A csatorna és a műsorvezetők kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minden epizód a tolerancia, az együttműködés és a segítőkészség elvei mentén szerveződjön.
„Hosszú ideje készültünk arra, hogy belépjünk a gyerekműsorok piacára. A műsor két jó barát közös ötlete alapján született meg. Ortutay Dóri és Hajdu Steve amennyire meglepő páros, annyira jól működnek együtt” – mondta Mikus Tamara, a Sláger FM programigazgatója.

„Minden adásban két gyerekszereplőt ismerhetnek meg a hallgatók egy vidám beszélgetés keretében, amelyben a legkisebbek is önálló egyéniségként vesznek részt” – tette hozzá a programigazgató.
A műsor epizódjai keddenként 15 órakor jelennek meg minden podcast platformon, illetve a Sláger FM applikációján.
