Manapság világviszonylatban a legelterjedtebb eszköz a termékek azonosítására a vonalkód. Az élelmiszerek csomagolásán, dobozán, valamint az ömlesztett, kimért termékek zacskójára, papírjára kerülő árcédulán mindenki nap mint nap találkozhat az egydimenziós vonalkódokkal, amelyek viszonylag kevés, úgynevezett statikus információt tartalmaznak magára a termékre, valamint annak gyártójára vonatkozóan.

Vonalkód és RFID

Ezek a vonalkódok csupán azonosítják a terméket, és noha önmagukban is hordozhatnak (és sokszor hordoznak is) információt (például a gyártói csomagolásokon mindig), elsődleges szerepük, hogy segítségükkel a termékhez hozzárendelhető az adatbázisban tárolt megfelelő információ. Léteznek már kétdimenziós, lényegesen több adat tárolására alkalmas vonalkódok is, ám azok – legalábbis az élelmiszeriparba – egyelőre nem törtek be. Ennek elsődleges oka, hogy még a nagy áruházláncok sem rendelkeznek a kétdimenziós vonalkódok kezeléséhez szükséges olvasóval és szoftverrel.

Számos olyan kezdeményezés van világszerte, amely az egydimenziós vonalkódok továbbfejlesztésére, adattartalmuk növelésére irányul. Ezen próbálkozások alapvető célja a jelenlegi leolvasó-infrastruktúra megőrzése. Van azonban ez esetben (mint minden innovációnál) egy komoly probléma: a szabványosítás kérdése. Bármilyen megoldás csak akkor terjedhet el széles körben, ha mindenki ugyanazt a technológiát használja. A kereskedelemben ez fokozottan érvényes: a lokális megoldások nem életképesek, hiszen például egy nagy áruházláncnak a világ minden tájáról vannak beszállítói.

Már évekkel ezelőtt megjelentek a piacon olyan icipici, gyakorlatilag bármilyen termékre elhelyezhető, rádiófrekvenciás úton leolvasható memóriák – RFID-bélyegek (tagek) –, amelyek szinte korlátlan mennyiségű információt képesek tárolni, illetve amelyek leolvasásához nincs szükség optikai rálátásra. A memóriacsipbe közvetlenül felvihető a vonalkódban tárolt adatokon kívül például a gyártás ideje, helye, lejárati ideje, így az RFID-bélyegek nemcsak a termék azonosítására, hanem annak nyomon követésére is kiválóan alkalmasak.

Noha az élelmiszerbiztonság szempontjából minden egyes termék esetében fontos volna tudni ezen adatokat, a kereskedelemben mégsem beszélhetünk az RFID gyors térhódításáról. Vajon mi ennek az oka? „Az RFID egyrészt még túl drága, másrészt technológiailag nem teljesen érett. Ez a két alapvető oka, hogy a kereskedelemben várhatóan még sokáig a vonalkód lesz a meghatározó” – tájékoztat Duma László a Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének egyetemi docense, az Adversum Kft. partnere.

A rádiós azonosítás várhatóan azokban a szegmensekben hódít majd teret először, ahol a termékek ára elviseli a viszonylag drága RFID-bélyeget. Egy több 10 ezer vagy akár 100 ezer forintos elektronikai eszköznél például elhanyagolható az 50 forintos RFID-bélyeg, ugyanez azonban nem mondható el egy olyan élelmiszernél, amelynek ára 100 forint körül mozog.

Szabványos interfészek

Jelenleg tehát a nagy áruházláncok, a kisebb kereskedelmi hálózatok, sőt jellemzően az egészen pici boltok is vonalkód alapján azonosítják a termékeket. Gyakorlatilag minden terméken van vonalkód, az üzletek rendelkeznek vonalkódolvasókkal, valamint az azok működtetéséhez szükséges alapszoftverrel. Ez követelmény. Elmondható tehát, hogy a sarki kisbolt termékazonosítási technológiái nem rosszabbak, mint a nagy áruházláncoké. Apróbb különbség a kisebb és a nagyobb üzletek között, hogy ez utóbbiak esetleg saját maguk is nyomtatnak vonalkódot (termékre, de inkább polcokra).

„A termékek azonosítása és nyomon követése szempontjából a legfontosabb elem a vállalatirányítási rendszer adatbázisa. Itt kell tárolni az árucikkekről minden releváns információt. Ezen adatok jellemzően kétféle módon kerülhetnek be a számítógépes rendszerbe: vagy emberi közreműködéssel, például a szállítólevél alapján, vagy a beszállító informatikai rendszeréből, automatikusan. Természetesen ez utóbbi a korszerű megoldás, amellyel számottevően növelhető a hatékonyság és csökkenthető a hibák lehetősége.

Ma általánosságban – és így az élelmiszeriparban és -kereskedelemben is – az üzleti siker egyik legfőbb kritériuma, hogy a beszállítók és a kereskedők vállalatirányítási rendszerei összekapcsolódjanak. Ehhez már megvannak a szabványos interfészek. Az adatcsere, illetve a folyamatosan frissülő adatbázis gyakorlatilag a teljes folyamatban, minden művelet során óriási segítséget nyújt az üzleteknek a készletoptimalizálásban, a fogyások ellenőrzésében, a lejárt áruk kiszűrésében vagy a leltár készítésében” – mutat rá Duma László.

A cikk teljes terjedelemben a GyártásTrend Magazin augusztusi számában olvasható.