hero
M.K.
Becsült olvasási idő: 2 perc
Az Integritás Hatóság felülvizsgáltatja a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatát, amely megsemmisítette a kommunikációs tenderüket

Szakmaiatlanságra, részrehajlásra és egyenlőtlenségre hivatkozva nem fogadja el az Integritás Hatóság a döntőbizottság határozatát, amit a tenderen induló New Land Media Kft. jogorvoslati kérelme után hozott meg.

„A közbeszerzési előírások megsértése, a részrehajló hivatali eljárás, a jogvesztő eljárási határidők önkényes figyelmen kívül hagyása, a törvény előtti egyenlőség követelményének figyelmen kívül hagyása és a szakmaiatlan megállapítások miatt bírósági felülvizsgálatot kezdeményez a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozata ellen az Integritás Hatóság (IH), amelynek kommunikációs közbeszerzési eljárását a KDB határozata megsemmisítette. Az Integritás Hatóság az erről szóló keresetleveleit benyújtotta az illetékes bírósághoz. Ezekben kérte a bíróságot, hogy a jogsértés hiánya miatt semmisítse meg a KDB határozatát" – olvasható az Integritás Hatóság oldalán.

Mint arról szeptemberben beszámoltunk, az IH júliusban eredményesnek hirdetett 1,2 milliárd forintos kommunikációs tenderén mégsem született végleges eredmény. A kiírótól megtudtuk: azért nem, mert a New Land Media Reklám Kft. a három részből álló eljárásból két részt megtámadott a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Akkor az eljárásokban a New Land Media Reklám Kft. kérelmének az elutasítását kérte az Integritás Hatóság. A döntőbizottság azonban a New Land Mediának kedvezett, a kiírás szabálytalanságára hivatkozva semmisítette meg az eljárást, pedig azt az IH szerint a New Land Media az eljárást előkészítő szakaszában maga is jogszerűnek találta.

Az Integritás Hatóság a bírósághoz fordulva részletezi, hogy „a Döntőbizottságnak a közbeszerzési eljárást megsemmisítő határozatai egyoldalúan, az állami kommunikációs közbeszerzéseken favorizált New Land Media Kft. szempontjából mutatták be az eljárást és nem mutatták az IH ezt cáfoló érvelését." 
Keresetlevelében a hatóság tények és bizonyítékok alapján mutatja be, hogy a közbeszerzési eljárása szakmailag stabil alapokon nyugvó, tisztességes versenyfeltételeket támasztó és jogszerű volt, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a Döntőbizottság iratellenesen elmulasztotta feltüntetni a határozataiban, hogy a New Land Media Kft. kérte tőle a hivatalbeli vizsgálatot.

„Az Integritás Hatóság emlékeztet, hogy a KDB döntése rámutat a magyar közbeszerzési rendszer gyengéire, amelyekre a megfelelő vizsgálatokat követően a Hatóság az elmúlt két évben 4 jelentésben is felhívta a figyelmet: a szabályokkal könnyű visszaélni, és nem azt szolgálja, hogy a megfelelő minőségű szolgáltatásokat a legkedvezőbb áron vásárolhassák meg a kiírók. A Közbeszerzési Hatóság előbb jóváhagyta a közbeszerzési kiírásunkat, amelybe korábban beépítettük a szakmai észrevételeiket, majd a New Land Media panaszát követően a Közbeszerzési Döntőbizottság ugyanezt a kiírást jogsértőnek találja” – mondta a Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke.

Érvelésében az IH elsődlegesen azt sérelmezte, hogy a Döntőbizottság jogsértően figyelmen kívül hagyta a jogvesztő jogorvoslati határidőket, nem állapította meg a New Land Media Kft. kérelmező jogorvoslati kérelmei elkésettségét, nem utasította vissza azokat, hanem a törvényi feltételek hiányában megindította a jogorvoslati eljárásokat. 

A három részben kiírt 1,2 milliárd forint összértékű, két évre szóló szerződésekre júliusban meghirdetett tender:

Az 1. rész PR-kommunikációs tevékenységre szólt, 290 millió forint értékben. 
Indulók: 

  • HAR-MERON Kft.
  • MorphoCom Kft.
  • New Land Media Kft – Lounge Design Kft.
  • Redboxcom Kftg – Avantgarde PR Kft.
  • Uniomedia Kommunikációs Ügynökség Zrt.

A 2. rész online és offline médiamenedzsment, médiavásárlás tevékenységre szólt, 590 millió forint értékben. 
Indulók:

  • Actual77 Média Kft.
  • New Land Media Kft.
  • Redboxcom Kft – Wavemaker Hungary Kft.

A 3. rész kreatívgyártás tevékenységről szólt, itt öt ajánlattevő indult. 
Indulók: 

  • KEIOK Kft.-EPS Kereskedőház Kft.
  • New Land Media Kft. – Lounge Design Kft.
  • Roxer Kommunikációs Kft.
  • Redboxcom Kft.
  • Super 11 Creative Zrt.

Kép: Unsplash