A hirdetés azzal kezdődik, hogy kijelentik, a BP 14 milliárd dollárt költött a környezet helyreállítására, és több mint 300 ezer panaszosnak több mint 11 milliárd dollárt fizettek ki - írja az Advertising Age. Kitérnek arra is, hogy a tavaly kötött, kárrendezésről szóló megállapodást bár jóhiszemben kötötték, azt nagyon sok vállalat kihasználta eddig, ezért mindent megtesznek, hogy ezeket a kifizetéseket leállítsák, mert a jogosulatlan kárigény a valódi károkat szenvedett panaszosoktól vonja el a pénzt.

Egy amerikai szövetségi bíróság ebben a hónapban mégis 130 millió dollár kifizetésére kötelezte a BP-t, amelynek jogszerűségét a vállalat eddig vitatta. A Businessweek június végén terjedelmes cikkben foglalkozott azokkal a cégekkel, akik az olajkatasztrófától független károkért is benyújtották a számlát, a bíróság pedig általában a javukra ítélt a perekben.
A BP amerikai kommunikációs vezetője az AdAge-nek elmondta, azon dolgoznak, hogy a jóakaratú segítségnyújtást ne használhassák ki a nyerészkedő cégek. Egy pr-tanácsadó cég szerint az áldozat szerepében való tetszelgés egy BP részéről "okos támadó taktika", amivel azt a legrosszabb esetet próbálják elkerülni, hogy egy kormányzati vizsgálat esetleg szándékos kötelességszegést állapít meg. Ugyanakkor a BP-nek csínján kell bánni ezzel az ütőkártyával, mert végsősoron mégis a vállalat volt az, amely kis híján valódi ökológiai katasztrófát okozott a Mexikói-öbölben - mondják a szakértők.
