Becsült olvasási idő: 1 perc
Kartellgyanú az irodaszerpiacon

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szeptemberben eljárást indított több, az irodaszer piacon tevékenykedő vállalat ellen. Az ügyindítás első lépéseként, előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemlét tartottak. 

A versenyhivatal a rendelkezésére álló adatok alapján lehetségesnek tartja, hogy a Budapiért és az Apis Irodaszer, valamint a velük üzleti kapcsolatban álló kiemelt partnereik - I-com, Barát Papír, Papírbázis, ITV Albatech, Papirosz, Papír-pont, Regal, Medi-print - 2008-tól napjainkig háromoldalú együttműködési megállapodásokat kötöttek. Vagyis a vállalkozások feltehetően egyeztették árazási-, kedvezmény- és marketingpolitikájukat. A GVH úgy véli az egymás tudomására jutott piaci információk hozzájárulhattak a vállalkozások közötti verseny csökkentéséhez és kontrolálásához.

A versenyhivatal gyanúja szerint az érintett cégek ezzel a magatartásukkal megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

„A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették” – figyelmeztet a GVH, és emlékeztet arra, hogy az eljárás lefolytatására hat hónap – vagy az ügy bonyolultságától függően további fél év – áll a rendelkezésükre.