hero
Kreatív
Becsült olvasási idő: 1 perc
Kedves karácsonyi filmnek indul, de sokkoló lett a MÁV kampánya
EZ EGY KAMPÁNYBEJELENTŐ, AMELYET NEM A KREATÍV SZERKESZTŐSÉGE, HANEM A KAMPÁNY KÉSZÍTŐI ÍRTAK. IDE KATTINTVA KÜLDHETSZ TE IS SAJÁTOT!
A STÁBLISTA ÉS A KAMPÁNY BEJELENTKEZÉS UTÁN OLVASHATÓ.

A MÁV online videója csak settingjében karácsonyi, valójában azzal a céllal készült, hogy csökkentsék a vasúti átjárós balesetek számát Magyarországon, melyekből kétszer annyi halálos kimenetelű volt idén novemberig, mint tavaly egész évben. A kampány december 16-31. között a Youtube-on és a Facebookon fut.

Kampánycél

Csökkenteni a magyarországi vasúti átjárókban bekövetkező balesetek számát (amikből idén novemberig 86 – ebből 15 halálos kimenetelű – volt, 34 áldozattal) egy figyelemfelkeltő film segítségével, akár meghökkentően, sokkolóan.

A kampány/reklám fő üzenete

Sehova nem éri meg annyira sietni, hogy azzal azt kockáztassuk, odaérünk-e valaha. Tartsd be a KRESZ előírásait, légy körültekintőbb, és segíts csökkenteni a vasúti átjáros balesetek számát!

Kreatívkoncepció

A kampány az ünnepek alatt fut majd, de nemcsak ezért határozza meg a karácsony a film témáját, hanem elsősorban a hatáskeltés érdekében. A nézőt látszólag egy szereplő bőrébe bújtatjuk, így POV-ból - egy snittben - nyerhet betekintést egy intim jelenetbe: egy család karácsonyi vacsorájának lehet részese, miközben belső monológként hallja a szereplő gondolatait. Noha egy nagyon bensőséges szituációban vagyunk jelen, a filmben nem láthatók arcok, ami disszonanciát kelt - az események részesei vagyunk ugyan, de csak sneak peek jelleggel. Így még nagyobb hangsúlyt kap a húsbavágó fordulatot fokozatosan felépítő narráció.

Érdekesség

Gyors és költséghatékony megoldást kellett keresnünk, de ezek a tényezők inkább színezték, mintsem nehezítették a projektet: a szűk határidő extra termékenységet eredményezett a kreatív csapatnál, így akár a jövő évre is elég muníciót szállítottak, Ascher Károly debütálhatott rendezőként a reklámfilmek világában is, az arcok kényszerből való rejtegetése pedig hátrányból koncepcionális elemmé lépett elő.

[c]

Alkotók listája

Ügyfél: MÁV Zrt.
Kommunikációs igazgató: Miklós Zsófia 
Marketingkommunikációs vezető: Volcsánszky-Schármár Katalin 
Kiemelt szakértő: Andráskóné Pintácsi Noém

Reklámügynökség: Roxer
Creative Director: Hegedűs Dorottya
Client Service Director: Sásdi Vera
Creative Lead: Arányi Bogi
Senior Copywriter: Keserű Vagyim
Producer: Bartos Réka
Account Director: Sánta Réka
Junior Account Manager: Ács Krisztián

Filmprodukció: Goodfilms
Producer: Baróti Ilona, Bayer-Baróti Éva
Rendező: Ascher Károly
Operatőr: Füredi Marci
Gyártásvezető: Meister Nikolett
Art Director: Füredi Szonja
Sound design: Vendli Barnabás
Color grading: Ganzer Olivér