hero
Papp Olivér

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 2 perc
Búcsúzik a KERET blog alapítója

A KERET a jövőben a hazai piacvezető zenei disztribútor, a WMMusicDistribution teljeskörű támogatásával működik tovább.

Az alternatív zenei blogot 2012-ben megalapító Kocsis András az elmúlt években úgy érezte, már nem tudja belerakni azt a munkát, amit a projekt megérdemelt, ezért elköszön a blogtól. A KERET blog indulásakor még videóinterjúkkal foglalkozott, hol a Gödör bezárásáról kérdezték az Erzsébet tér emberét, hol olyan nemzetközi nevekkel interjúztak, mint , vagy Matty Healy, a The 1975 frontembere. Később életre hívták saját tehetségkutatójukat, a Kikeltetőt, ahol olyan előadókat fedezettek fel, mint Krúbi, a Carson Coma vagy az Analog Balaton. 

A javarészt zeneszerető önkéntesekből álló blog az évek alatt többször megújult, a cikkek és interjúk mellett klubesteket szerveztek, nyáron pedig a Bánkitó és a Kolorádó fesztiválokra települtek ki, ahol a blogon gyakran szereplő zenekarok játszottak.  Az alapítóként a csapat vezetését és a belső működést is koordináló Andrásnak az utóbbi években egyre kevesebb ideje maradt a bloggal foglalkozni – már leadta a főszerkesztői pozíciót, de további segítségre is szükség lett, hiszen úgy döntött, hogy teljesen ki szeretne szállni a megmaradt háttérmunkákból is. 

„A választásom végül is a WMMD-re esett, mert rengeteg hasonlóságokat látok köztünk: ők is elsősorban kis és független előadókkal foglalkoznak, segítik őket a jogkezelésben, terjesztésben, promócióban, de sokszor sok egyéb dologban is. Szerveznek képzéseket, díjátadót, viszik a Hallgass Hazait projektet, amit akár mi is kitalálhattunk volna, és sok más módon is támogatják ezt a közeget, például a Kikeltetőben is kiemelt szakmai partnereink voltak már második éve. Ráadásul a benne dolgozó emberek mind lelkesek, alázatosak és obszesszívek ezzel az egésszel, ami nélkül nem tudnának már lassan 20 éve üzemelni. Azt érzem, hogy ők meccselik a legjobban a KERET freakjét, és abban bízom, hogy az ő irányításukkal újra fel fogják virágoztatni ezt a közösséget” – összegezte. 

A 2008 óta működő WMMD célja, hogy a KERET eredeti szellemiségét megőrizve, közös erővel, stratégiai együttműködés keretében segítsen új lendületet adni a blognak, és még több hazai tehetséget mutasson be a közönségnek. A szerkesztőségben és a tartalomban nem lesz gyökeres változás, a blog főszerkesztője sem változik, a feladatot továbbra is a 2023 óta ebben a feladatkörben dolgozó Kilián Kornél folytatja. 

Kocsis András a Nagy Kreatív KultNap rendezvényünkön is fellépett, ahol a feltörekvő zenészek brandépítéséről beszélt Lil Frakk és Schiwert-Takács László, az RTL Talent realitions managere társaságában.