Közösen szerzett befektetést a Lead Venturestől két, digitális marketinggel foglalkozó ügynökség, az Intren és a JabJab.
A két magyar cég 2016 óta működik együtt, szinte egyidőben kezdtek el foglalkozni a Google nagyvállalati termékeivel. „Ugyanazon a területen mozogtunk, közös eseményekre, oktatásokra jártunk és a kémia is működött a két cég között. Egy idő után pedig rájöttünk, többre megyünk együtt” – mesélt a kezdetekről Gandera Balázs az Intren alapítója a Kreatívnak. Később cége tulajdonrészt vásárolt a JabJabban, ez a részesedés emelkedett a mostani befektetés előtt 100 százalékra.
A több millió eurós tranzakcióval a Lead Ventures is jelentősen bővítette portfólióját a szektorban, hiszen az Intren és a JabJab fúziójával a piac egyik legnagyobb független szereplője jött létre. A befektetés nem titkolt célja a cégcsoport nemzetközi terjeszkedése először Németországban és az Egyesült Arab Emírségekben, ahol már meg is történtek a kezdő lépések.
A Lead Ventures-höz közel áll a digitális innováció, partnerei között szerepel e-kereskedelmi fulfillment cég, programozó iskola és social media elemző cég is. Az Intren és a JabJab pedig egy jelentősen növekvő szegmensben, az adatalapú digitális kommunikáció és marketing területén emelkedik ki: a két cég a Google egyes nagyvállalati termékeinek egyedüli hazai viszonteladója. Szolgáltatási portfóliójuk része az online hirdetési kampányok kezelése, a social media menedzsment, a keresőoptimalizálás és a webfejlesztés is. A cégek közös sajtóközleményéből kiderül, a befektető az adat és AI-alapú marketingben jelentős potenciált látott.

“A JabJab csapatával már 2016 óta dolgozunk együtt sikeres projekteken, ami lehetővé tette, hogy befektetőt találjunk a jövőbeli terveinkhez. Ezek között szerepel a hazai vállalatok teljes körű digitális kommunikációs kiszolgálása, de saját szolgáltatásaink külföldi értékesítése is” — mondta el Gandera Balázs, az Intren alapítója. “Végül a Lead Ventures tudta pontosan azt kínálni, amire szükségünk van a további fejlődéshez” — tette hozzá Bobály Mihály, a JabJab ügyvezetője.

A cégcsoport jelenleg 85 embernek ad munkát, tavalyi árbevétele elérte a 8 millió eurót. A következő lépés ez első külföldi irodák megnyitása, így a szakértői csapat még idén több mint 100 főre bővülhet.
A két cég a működést és a menedzsmentet már korábban szinkronizálta, így működnek tovább a jövőben is. Főbb ügyfeleik az e-kereskedelem, az FMCG, a szállodaipar és a pénzügyi szektor területén működnek.

