A Lego csoport a Publicis-t nevezte ki globális médiaügynökségének egy pályázati felhívás keretein belül. A játékmárka megbízásait a Publicis One nevű, a Starcom által irányított, külön erre a célra létrehozott csapat fogja kezelni – számolt be az AdAge. A döntést egy 18 hónapos értékelés folyamat után hozták meg.
A Lego 467 millió dollárt (nagyjából 17 milliárd forintot) költött globális médiára 2023-ban, ennek az összegnek a 70 százaléka a digitális média költésekre ment el a COMvergence, nemzetközi és független kutatócég szerint. A Lego csoport nagy veszteség az Initiative számára, ami hét éven át dolgozott a cég megbízásain, és még a Lego első globális kampányának elindításában is segített – mondta Julia Goldin a Lego csoport termék- és marketingigazgatója. A Publicis e hónap elején kezdi meg a munkát, a következő három hónapban az Initiative-vel együtt dolgozik az átálláson.
(Kiemelt kép forrása: Facebook / Lego)
