hero
Szerdahelyi Krisztina

Rovat:

Popkult
Becsült olvasási idő: 4 perc
Magyar programkavalkád, Csongor és Tünde premier – Annecy idén a magyar animáció előtt tiszteleg

Idén júniusban Magyarország lesz a díszvendége az animációs filmművészet egyik legrangosabb nemzetközi eseményének, a saját műfajában a Cannes-i Filmfesztiválhoz hasonlított Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválnak. A díszvendég program sosem látott magyar jelenléttel mutatja be a hazai animáció múltját és jelenét, alkotóit, stúdióit és iskoláit. 

A június 8. és 15. között zajló Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál idén többszörös jubileumot ünnepel: az 1960-ban alapított, azóta világhírűvé vált esemény idén 65 éves, a társrendezvényeként megszervezett nemzetközi animációs filmvásár, a MIFA pedig idén lép a negyvenedik évébe. Magyarország kiemelt szerepét tavaly, a magyar animáció születésének 110. évfordulója alkalmából kezdeményezte a Nemzeti Filmintézet (NFI) a fesztivál elnökségénél. Ez a rangos esemény tiszteleg idén a 111 éves magyar animációs filmművészet előtt. 

 Ahogy Matthieu Berton, a budapesti Francia Intézet igazgatója fogalmazott a magyar díszvendég programról tartott sajtótájékoztatón: alapítása óta a fesztivál az animációs filmművészet tájékozódási pontja, ahol évről évre egy héten át találkoznak, eszmét és tapasztalatot cserélnek a világ minden tájáról érkezők. Így Annecy megkerülhetetlen esemény az iparág szereplői és a diákok körében, és egyben a műfaj továbbfejlesztésének fontos színhelye, csakúgy, mint a hozzá kapcsolódó filmvásár, a MIFA, amely idén június 10. és 13. között várja a gyártókat és forgalmazókat.

A fesztivál indulásának is van magyar vonatkozása, a Nemzetközi Animációs Filmszövetséget 1960-ban Annecyban alapította Norman McLaren, de a szövetség elnöke volt az Oscar-díjas rendező, grafikusművész John Halas, vagyis Halász János is, aki Nagy-Britanniában futott be karriert. A Budapesten született Halász a George Orwell regényéből készített Állatfarm (1954) című filmjével vált világszerte ismertté, amely az első egész estés animációs film volt Európában.

Az Annecy fesztivál idei hivatalos plakátja Raman Djafari alkotása. A grafikát a hagyományos magyar népművészet és a kalocsai hímzés vizuális ritmusa ihlette

A díszvendég program a Nemzeti Filmintézet és a hazai animációs ipar szereplőinek együttműködésével valósul meg. A fesztiválon az alkotók több generációja is jelen lesz, köztük Andrasev Nadja, Bucsi Réka, Cakó Ferenc, Gauder Áron, Máli Csaba, Mikori Tama, Milorad Krstic, Mikulás Ferenc, Pálfi Zsolt, Ternovszky Béla, Tőkés Anna, Ulrich Gábor és Vácz Péter. 

Versenyen kívül Annecyban lesz a Vörösmarty Mihály drámai költeménye nyomán, Dargay Attila eredeti tervei alapján készült Csongor és Tünde című mesefilm nemzetközi premierje. A versenyprogramon a rövidfilm-válogatásokba kapott meghívást Vácz Péter Kutyafül című, legújabb animációja, Ulrich Gábor Capriccio című alkotása, Tőkés Anna Az utolsó dobás című diplomafilmje és Mikori Tama Kippkopp és Tipptopp című rövid tévéfilmje. 

Alkotók: László Marcell, Gaál Fruzsina, Ulrich Gábor, Tökés Anna, Huszár Dániel, Gauder Áron a díszvendég program sajtótájékoztatóján

Több figyelem a magyar animációnak

Pál Ákos, a Nemzeti Filmintézet vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az NFI két éve kezdeményezte az új animációs stratégiát, amelynek megalkotásában a Magyar Animációs Producerek Szövetsége, a Magyar Animációs Alkotók Egyesülete és a hazai képzésben kulcsszerepet betöltő MOME vezetői is részt vettek. A program „a fenntartható piaci és kulturális szemlélet, az iparági ökoszisztéma erősítését is célul tűzte, kiemelt hangsúlyt helyezve az új formátumú, transzmediális és immerzív tartalmak fejlesztési, gyártási és forgalmazási támogatásának lehetőségeire, a szakember-utánpótlásra és az ágazat jövőjét biztosító tehetségek gondozására”. 

Pál Ákos szerint az Annecy díszvendég program, amelynek megalkotásán egy éve gőzerővel dolgoznak, „szervesen illeszkedik az animációs ipar fejlesztési stratégiájába, és az ágazat szereplőinek hosszú távon is javára válik”. A szervezők azt remélik, hogy az intenzív fesztiváljelenlétnek köszönhetően még nagyobb figyelem irányul a magyar animációs iparra, és több nemzetközi produkciót sikerül Magyarországra hozni – amihez egyaránt adott a világszínvonalú szakembergárda és a stúdióháttér.  

Nyolcvan film, zenei videók, kiállítások és számos szakmai esemény a díszvendég programban

A program összeállításában a szakma széles körűen részt vett: az NFI hazai animációs alkotókkal, az AA1 (Magyar Animációs Alkotóművészek Egyesülete) csapatával, a Magyar Animációs Producerek Szövetségével, képző intézményekkel és számos szakmai partnerrel együtt dolgozott azon, hogy a lehető leggazdagabb tartalom jöjjön létre – emelte ki Takács Ildikó, az Annecy Magyarország díszvendég program igazgatója. Az így megszületett sokszínű válogatásban többek között nyolcvan film, zenei videók és számos szakmai esemény képviseli a hazai animációs közösség széles spektrumát. 

A díszvendég program kialakításával arra törekedtek a szervezők, hogy  az ne korlátozódjon a fesztivál idejére, hanem hosszú távon is éreztesse hatását. 

Ennek részeként hozzák létre az angol nyelvű Hunimation.com weboldalt, amely május közepén indul, és dinamikusan frissülő tartalmaival a magyar animáció nemzetközi platformja lesz. Ezt bevezeti a Hunimation angol nyelvű Facebook és Instagram közösségi média csatornája is. 

Az Annecy Fesztivál filmvásárán, a MIFA-n a magyar stand szintén innovatív szakmai programokkal várja a nemzetközi szakmát. A MIFA Campus fővédnöke a többszörös Annecy-díjas Gauder Áron lesz. 

A fesztivál zsűrijében is szerepelnek magyar alkotók és szakemberek: a Contrechamp játékfilm zsűrijébe Andrasev Nadja (A nyalintás nesze), a diplomafilm zsűrijébe Bucsi Réka (Symphony No.42, Love, Solar Walk), a hivatalos játékfilm zsűribe Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet Filmmegőrzési és technológiai divízió igazgatója kapott meghívást. 

A júniusi fesztiválra készülve a Friss Hús – a Nemzeti Filmintézet támogatásával – pitchfórumot szervezett az Annecyban bemutatkozó fiatal magyar tehetségek kiválasztására: az előzsűri döntése alapján 12 projekt versenyzett az első Magyar Animációs Pitchfórumon. A szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján Murányi Krisztina és Koskó Barbara Kicsi Ollie és az apró lábak (tévésorozat), Glaser Kati és Doraya Bouandel Három kívánság (tévéfilm), Szakály Réka Anna Boszorkányok szombatja (rövidfilm), Júlia Tudisco Tulipán (websorozat), Tóth Luca Little Mimo (tévésorozat, CEE Pitch) és Lazin Damján Ergot (rövidfilm) című tervei mutatkozhatnak be júniusban Annecyban a nemzetközi szakmának.  

A Friss Hússal közös Első Magyar Animációs Pitchfórum márciusban a Toldi moziban 
(Fotó: Oláh Gergely Máté)

A további programok között látható majd a „Hunimation hits the Street” című street art projekt a város utcáin, valamint a Magyar Zene Háza közreműködésével a városligeti hangdóm mintájára Annecyben is lesz DOME-installáció, amely különleges vetítésekkel várja a nézőket.  A hazai animáció gazdag hagyományaiból ad ízelítőt a 61 felújított filmklasszikusból álló retrospektív válogatás, a Reisenbüchler Sándor kiállítás és Gémes József Daliás idők kiállítása.

Borító: Az Annecy Fesztivál hivatalos magyar arculatát Szabó Levente tervezte