A tavalyi eset után az Oscar-gála szervezői ismét elutasították, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetben beszéljen a díjátadó közönségéhez és a tévénézőkhöz. Az Oscar-díj mögött álló Amerikai Filmakadémia nem kommentálta a Variety értesülését.

Pedig Zelenszkij gyakori vendég a legrangosabb díjátadókon, a Golden Globe mellett legutóbb a Berlini Filmfesztivál nyitóünnepségén tűnt fel, de ott volt (videókapcsolattal) Cannes-ban és Velencében is, és videóban üzent a Grammy-gála alatt is.
2022-ben az Oscar-gála producere, Will Packer a lap forrásai szerint azért utasította el Zelenszkij bejelentkezését, mert álszentnek tartotta, hogy az amerikai szórakoztatóipar csak akkor foglalkozik háborúkkal, ha az fehér embereket érint. Packer hivatalosan azonban sohasem indokolta döntését.
Nem az Oscar-gála az egyetlen olyan fontos filmes esemény, amely elutasította Zelenszkij kérelmét. A Torontói Filmfesztivál sem járult hozzá az ukrán elnök videós bejelentkezéséhez, bár a fesztivál szóvivője hozzátette, az esemény szervezőcsapata szolidarít az ukránokkal, ezért büszkén mutatja be az ukrán filmművészek alkotásait.
