Sajnálattal közöljük, hogy meghalt Bányai István grafikus, illusztrátor, adta hírül tegnap, feleségére hivatkozva a New York Times.
Bányai István, aki a hetvenes évek elején végzett a budapesti Iparművészeti Főiskolán, filmplakátokat készített a MOKÉP-nek, illusztrált a Móra Könyvkiadónak, illetve készített lemezborítókat is a Hungarotonnak, majd a kedvezőtlen politikai, közéleti viszonyok miatt, tehetségének és szellemiségének köszönhetően az 1980-as években költözött az USA-ba, ahol elképesztő grafikusi karriert futott be. Dolgozott az első számú amerikai grafikai ügynökségnek számító Push Pin stúdióban, készített animációs filmeket is, illetve olyan neves lapoknak készített illusztrációkat, mint a New Yorker, az Atlantic Monthly, a Playboy vagy a Rolling Stone. Ist-One művésznéven ismerték a világban.
Zoom című könyve hatalmasat futott, 1995-ben a legjobb illusztrált kötetnek választották az Egyesült Államokban.
2007-ben Molnár Gyula kezdeményezésére a MOME címzetes tanára lett. A hazai grafikusok közül, mesterként nagy hatással volt Kárpáti Tiborra, aki Budapesten él és dolgozik, de fiatal életkora ellenére már mostanra, szintén nagy karriert futott az USA-ban. Legfrissebb nyomtatott lapszámunk Ez a szép című rovatában az ő munkáit mutattuk be.
Borítókép: részlet a Zoom című kötetből

