Becsült olvasási idő: 1 perc
Meghosszabbítottuk a Craft nevezési határidejét

A Kreatív Craft Award verseny idén is a reklámok gyártóinak munkáját értékeli és díjazza. November 4-ig lehet nevezni.

A verseny célja, hogy a reklám-, és a tágabb értelemben vett kommunikációs ipar gyártói oldalának legkiválóbb megoldásait jutalmazza.

Az eddigi nevezési határidőt egy héttel kitoltuk november 4-ig.

A Kreatív szaklap által idén harmadszor meghirdetett versenyére az elmúlt év kommunikációs megoldásaival jelentkezhetnek gyártó- és produkciós cégek, illetve a filmipar egyéb területein tevékenykedő cégek, ügynökségek, médiumok vagy a megbízói / hirdetői oldal képviselői.

Nevezhető bármely olyan kommunikációs célú alkotás (reklámkampány, videoklip, inzert, pr- és imidzsfilm, weboldal, alkalmazás stb.), amely 2015. október 18. és 2016. október 28. között került nyilvánosságra, és amelyet Magyarországon bejegyzett vagy telephellyel rendelkező cég hozott létre, vagy amelynek a megvalósításában magyar alkotó is részt vett. Nevezhetőek tehát a nevezési feltételnek megfelelő cégek és alkotók nem magyarországi forgalmazásra vagy nem Magyarországon bejegyzett cégek megbízásából készített munkái is.

Kategóriák:
(Kategóriától függően nevezhetőek filmes, digitális, webes, print- és rádiós megoldások.)

1. Legjobb rendezés
2. Legjobb operatőri munka
3. Legjobb vágói munka
4. Legjobb szövegírói munka
5. Legjobb VFX
6. Legjobb 2D animáció
7. Legjobb 3D animáció
8. Legjobb sound design (hangmérnöki munka, zene- és hanghasználat)
9. Legjobb fényelés és coloring
10. Legjobb látvány (art direkció, díszlet, berendezés)
11. Legjobb casting
12. Legjobb styling
13. Legjobb maszk / smink / frizura
14. Legjobb jelmez
15. Legjobb fotóhasználat
16. Legjobb tipográfiai megoldások
17. Legjobb grafikai megoldások
18. Legjobb UX design


A zsűri tagjai:

Zsűrielnök: Gács Róbert, Allison Advertising
Bisztray Sándor, Spatium Advertising
Fodor Máriusz, zeneszerző, előadó
Kázmér Miklós, Umbrella
Kiss Wanda, vágó
Lukács Dávid, fotós, operatőr
Miki357, rendező
Vándor Ádám, Spájz
További zsűritagok felkérés alatt.

A versennyel kapcsolatos minden információ ide kattintva érhető el.