A Monyo csapatával tavaly nyáron beszéltünk, és már akkor szóba került, hogy 2021 a költözésről szól majd a cég számára. Januárban derült ki, hogy amint a korlátozások engedik, nem csak új sörfőzdével, de koncerthelyszínnel is bővülnek majd.

A Middlemist Red és a Fran Palermo után az első hétvégéken az Amoeba és az Analog Balaton, Sena, a Bohemian Betyars és Dé:Nash koncertjeivel nyit a helyszín, a tervek szerint pedig a nyár folyamán fellép a Carson Coma, az Ivan & The Parazol, a Belga, a Random Trip, a Péterfy Bori & Love Band, a Lóci Játszik, a Cloud 9+, a Ricsárdgír, az Aurevoir, a Pál Utcai Fiúk, a Konyha, a Supernem, a Lazarvs, a Kaukázus, az Európa Kiadó és a Mörk is.
Kattintás után galéria nyílik az épülő koncerthelyszínről és sörfőzdéről. A képen a Monyo nagykövetei: Papp Szabi, Sena és Szirmai Gergő.
A Monyo Land egész pontosan a Gyömrői út 148. alatt nyílik, így a szokásos belvárosi problémázásból kimarad, de megközelíteni sem lesz a legegyszerűbb (Kőbánya-Kispest metró megállóból még minimum 20 perc séta vagy 10 perc buszozás után érhetünk oda a Google Maps szerint). A bemutatkozó sajtóanyagban az alapítók nem meglepő módon a gasztro vonalat emelik ki: a Monyo-féle sörök mellett burgerekkel várnak majd, de a tervek szerint lesznek vezetett főzdetúrák is.

A Monyo Brewing Co. sörfőzdét 2014-ben alapította Pein Ádám és Németh Antal sörfőző mester.
