Merényi Dániel karikaturista a kormánytámogató lapon élcelődő rajzzal vette tudomásul a kreatívkodást.
Létezik a Facebook bugyraiban egy zárt csoport, amit Merényi Dániel szatirikus karikatúráinak, a Napirajz nevű történetnek szenteltek. Maga Merényi posztolt róla itt szerdán késő este, hogy az Origo karikatúra rovatot indított Napirajz néven. Merényi a következőt írta ki:
„Hello, úgy tűnik, az Origo karikatúra rovatot indítottn »Napirajz« néven. Én nem veszem fel az ügyet, szánalmas es pitiáner. Kérlek, ti se ugorjatok rá. A legjobban a névtelen kollégát sajnálom.”
És valóban, egy olvashatatlanul szignózott rajz jelent meg a kormányt szélsőséges, akár sajtóperig fajulóan őrző-védő Origón, ami Jámbor András országgyűlési képviselőt ábrázolja. (A szignó alapján beazonosították a rajzolót is, aki egyébként a Bennfentes oldalára készít karikatúrákat.)
Jámbor baloldali, társadalmi igazságosságért küzdő Szikra Mozgalmát mossa alá – mint kiderült rég, alaptalanul – a közelmúlt szélsőbalos erőszakos cselekményeivel (amikről kiderült, önszervező német anarchisták követték el).
A címben is benne van a problémás szó: „Napirajz: Jámbor Bandinak van már másik!!!”
Ez azért tűnik névlopásnak, mert Merényi 2005 óta Napirajz néven publikál, saját blogja is van, az Indexre is e néven alkotott, aztán az indexesek lelépésével átment a Telexre.
Adalék a sztorihoz, hogy a telexes Napirajz-oldalon azért reagált Merényi a történetre egy rajzzal. Ezen két üresfejű, hamisított pulcsis fickó beszélget arról, hogy kéne egy rovatcím a karikatúráiknak. Nem lőjük le a poént, klikk ide!
Levédetés a válasz?
Elértük Merényi Dánielt is, aki kérdésünkre elmondta, hogy a Telex szerkesztőségével egyeztetve arra jutottak, hogy a csütörtök délelőtt megjelent rajzzal reagálnak a rovatcím használatára.
„Nem tervezek további jogi lépéseket velük szemben, már csak azért sem, mert sohasem gondoltam, hogy a Napirajz márkanevet le kellett volna védetnem, egyszerűen nem láttam értelmét. A levédetés folyamatát azért a mai nappal elindítom, ha meg az Origo valamiért nálam hamarabb kaparintja meg a Napirajz nevet, akkor ugyanúgy folytatom, csak mondjuk Gyapjútakaró néven. Ennél mélyebben nem szeretnénk foglalkozni a dologgal, mert nem érdemes. Ha az Origo folytatja a saját Napirajz rovatát, azzal meg úgyis a rajzaimnak gyűjt további forgalmat” – tette hozzá Merényi Dániel.
Dull Szabolcs Telex-főszerkesztő tömören kommentálta a történteket (Merényit szerzői nevén szólítva): „Az Origo névtelen rajzolójára Grafitember ma egy igazi Napirajzzal válaszolt, ez azt hiszem, minden jogi lépésnél megfelelőbb válasz.”