Az MIT Sloan Management Review a világ egyik legelismertebb egyetemének tudományos színvonalát ötvözi az aktuális üzleti trendekkel, ezzel összekapcsolva a tudomány, a technológia és az üzlet világát. A magyar kiadás célja, hogy a közép-európai régió üzleti gondolkodóinak és befolyásos szakembereinek adjon teret, megszólítva a világra nyitott vezetőket, akiket foglalkoztat, miként lehet szervezeti sikert elérni a technológiavezérelt világban. A bemutatkozó lapszám központi témája a mesterséges intelligencia lesz.
Ezzel párhuzamosan kezdődik a Be Future Ready vezetői képzés előértékesítése is, amely 2026 áprilisában indul 30 résztvevővel. Az iLead Institute keretében induló Be Future Ready egy tíz hónapos, gyakorlatorientált vezetőképzés, amely a hagyományos MBA-k alternatívája. A program MIT esettanulmányokra és elismert üzletemberek tapasztalataira épül, és külön hangsúlyt helyez a stratégiaalkotásra, a mesterséges intelligenciára, a szervezeti kultúrára és árazásra. A résztvevők aktív munkavégzés mellett vehetnek részt a képzésben, és egy erős alumni közösség részévé válhatnak. Az oktatói gárdát üzleti vezetők alkotják, a vendégelőadók pedig széles körben ismert és elismert üzleti gondolkodók lesznek.
