M.K.

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Az MTA TikTok-kampányt bízott a Próbakőre
Az ügynökség több új együttműködésről is beszámolt.

A cseh központtal működő Shoptet full service pr-ügynökségi feladatokkal bízta meg a Próbakőt. Az ügynökség felel a webshopok bérbeadásával foglalkozó vállalat általános sajtókapcsolataiért, kommunikációs célú kutatásokat készít, illetve az erőteljesebb piaci bevezetést támogatja kampányszintű kommunikációval. 

A Shoptet nem az első cseh ügyfél a Próbakő életében. Az ügynökség végzi a Kiwi.com online utazási szolgáltató hazai kommunikációját, dolgozott a Rohlik.cz hazai leányvállalata, a Kifli.hu piaci bevezetésén, valamint a Eurowag és az Elem6 pr-ügyeit intézte. A Shoptet-megbízást az ügynökség korábbi munkái alapján felkéréssel kapta.

R. Nagy András, a Próbakő ügyvezető-tulajdonosa, a Worldcom PR Group EMEA régiós igazgatósági tagja szerint az ügynökség Worldcom-tagságának köszönhetően erős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, és ez előnyt jelenthet a külpiacok irányába aktív cseh startupok számára.

MTA és Digiméter

A Magyar Tudományos Akadémia is az ügynökséget bízta meg azzal, hogy elkészítse és megvalósítsa az intézmény középiskolai tanulmányi versenyének TikTok kampányát. Az Akadémia a versenyt a klímaváltozás és fenntartható fejlődés témakörben hirdette meg 9-12. osztályos középiskolások számára. A magyarországi és határon túli 3 fős csapatok számára a jelentkezés október 24-én éjfélkor zárult.

@MTA Alumni

Tanulmányi csapatverseny a klímaváltozás és fenntartható fejlődés témakörben középiskolások számára.

♬ Promoted Music - MTA Alumni

A Virgo, a Smartcommerce Consulting, a Reacty Digital és az eNET iparágon átívelő összefogásban indította el a Digimétert, egy olyan mérési rendszert, amely megmutatja, milyen mértékben használják a hazai kis- és középvállalatok a digitális gazdaság eszközeit és lehetőségeit, továbbá igyekszik utat mutatni a leghatékonyabb fejlesztési irányokba. A felméréshez kapcsolódó Digiméter-díj Facebook kampányát is a Próbakő Kommunikáció végzi.