Szinte egyidőben voltak erőteljes mozgások, mondhatni turbulenciák két független online szerkesztőségben. A távozásod után többen eljöttek a Telextől, miközben a 444-nél is nagy volt a mozgás, felmondott a lap második embere, Mészáros Zsófi, és őt is sorra követték mások, ráadásul a Telextől többen is a 444-ben folytatták. Látsz bármilyen összefüggést a két átrendeződés között?

Nincs határozott, konkrét összefüggés a kettő között, de biztos, hogy van benne szerepe annak a speciális újságíróközegnek, ami a kilencvenes években alakult ki, egyfajta garázshangulatban. Az ebben az időszakban és közegben indult újságírók nagy része átment valamilyen személyiségfejlődésen, de azt látom, szervezeti szinteken ez nem igazán történt meg. Pluszban nagyon komoly emberi tényezőket is felfedezek ezekben a szituációkban, és a szakmánkhoz, az újságíráshoz elengedhetetlen érzékenység is fűszerezi ezt a kérdést.

A Telextől való távozásodban szerepet játszott bármilyen szinten az, hogy tulajdonossá léptek elő újságkészítők?

Picit távolabbról kezdem a választ, mert továbbra is nagyon közel áll a szívemhez a Telex, és mindig is fog. Őrületesen büszke vagyok rá, hogy bíztak bennem a munkatársaim az induláskor, hogy együtt voltunk erősek. Azzal a 80 emberrel, akikkel indultunk, és persze az összes támogatóval historikus léptékű dolgot hoztunk létre.

Az külön fontos volt nekem, hogy a hírmédiában, ami klasszikusan férfidominált terep – ez rendszerszintű problémákra vezethető vissza akár az oktatásban, a társadalomban, a gazdasági életben – nőként vagyok jól látható. Olyan szenvedéllyel, hittel és akarattal dolgoztam érte, hogy azt gondoltam, innen megyek nyugdíjba. Abban, hogy én úgy döntöttem, eljövök, természetesen voltak olyan elemek, hogy én mást gondoltam bizonyos dolgokról. Most a tulajdonosságra kérdezel, de nekem nem tisztem így visszamenőleg értékelni, hogy kik és mikor és miért lettek a Telex tulajdonosai. 

Nekem mindenesetre soha, egy percig sem volt tulajdonrészem a Telexet kiadó cégben.

Én egy ponton hoztam egy döntést: nem fogok rágódni, visszafelé problémázni. Nagyon sokat tanultam a telexes éveimből, és olyan ember vagyok, aki előre tekint. Most van egy fontos feladatom, egy nagyon izgalmas pozícióm, arra koncentrálok.

Az induló csapat vezetője, arca voltál. Hogyan fordulhatott elő, hogy nem kaptál tulajdonrészt a Telexet működtető cégben?

Erre nem igazán tudok választ adni. A végső döntés nélkülem született meg. Sokat dolgoztam az elején azon, hogy összeálljon ez a projekt, és közben előállt ez a helyzet. 

A dolgozói részvények aktuális állása szerint a csapat további részének sincs még mindig tulajdonrésze, leszámítva a négy tulajdonost.

Nem követem ennyire az eseményeket, de az átláthatósági jelentésből én is így láttam. Jelen állás szerint, a jelentés alapján a döntésekbe jelentős beleszólást engedő tulajdonrésze akkor is csak négy embernek lesz, ha az úgynevezett dolgozói tulajdonrész megvalósul. 

Amikor a Telex indult, te lettél a főszerkesztő, később Dull Szabolcs csatlakozott hozzád, amikor letelt a moratóriuma az Index főszerkesztői posztja után. Miért lett vége a társfőszerkesztőségednek?

Én szívesen csináltam volna tovább, úgy láttam, hogy a társfőszerkesztői rendszer jól szolgálja a Telex érdekeit, jól kiegészítjük egymást. De az a döntés született – rajtam és a szerkesztőségen kívül álló döntés –, hogy én ne legyek többet főszerkesztő. Én pedig, mivel úgy éreztem, hogy ebben a helyzetben ez szolgálja a Telex érdekeit, tudomásul vettem.

Mit gondolsz, jó, ha egy újságíró tulajdonos egy lapnál?

Nagyon hiszek abban, hogy bizonyos típusú lapoknál ez jó konstrukció. Az álláspontom ebben semmit nem változott. Létfontosságúnak tartom, hogy bizonyos típusú médiaprojektekben, például azokban, ahol az olvasók miatt, az olvasók pénzén valósul meg egy projekt – mert néhány eurójukat, pár ezer forintjaikat összeadják –, ott nagyon hasznos, ha van tulajdonosi szemlélete a csapatnak, azaz erős odaadása, felelősségérzete, ha folyton emlékezteti magát, mi célból jöhetett létre a termék. Az olvasók miatt. 

És az egy klassz dolog, hogy beleszólási lehetőségük van az újság működésébe azoknak, akiknek tulajdonképpen a támogatást köszönhetik, és akik miatt sikeres egy ilyen projekt.

Meddig terjedhet ez a beleszólás? Mi az ideális szerinted? Nem látsz abban veszélyt, ha a tartalomkészítő és az üzleti szerep összekeveredik? Nem sérülhet ilyen esetekben a hírérték? 

Többféle méretben működhet ez a fajta beleszólás, és ezer módozata lehet, persze veszélyeket is hordoz. De ezzel együtt úgy gondolom, közösségi adományokból épülő újságnál ez a helyes megoldás.

Melyiket tartod fontosabbnak, hogy egy ilyen projekten dolgozó újságíróknak legyen szavuk a szervezetben vagy hogy anyagilag független legyen egy lap?

Mind a kettő kulcsfontosságú. Ha rangsorolnom kell, az anyagi függetlenség az első. Mert tudjuk az utóbbi évtizedből, hogy amikor egy – kétes vagy nem kétes háttérrel rendelkező – üzletember, vállalkozás teszi bele a pénzét egy újságba, akkor, ahogy megtanultuk, bármikor visszaveheti azt, fordulhat a széljárás, kerülhetnek a képletbe üzleti, de politikai szempontok is. Ezt a szcenáriót újságírói szempontból sokkal aggályosabbnak tartom. Éppen ezért nemcsak az a fontos, hogy konkrétan kik egy médiavállalat tulajdonosai, hanem az is, hogyan működik, vannak-e valós garanciái a szerkesztőségi függetlenségnek.

Az én fejemben arról szól ez a diskurzus, hogy miért merül fel, hogy az online termékekért nem, de az újságosnál elérhetőekért fizet az olvasó. 

Sokkal jobban hiszek abban a tartalomkészítésben, amikor van egy projektre olvasói szükséglet, hajlandóak érte adni pénzt. Nagyon hiszek a bevételek diverzifikálásában is, de szerintem az olvasói bevétel garantálja, hogy a fogyasztói igényeknek és a hírértéknek megfelelő, minőségi újság készülhessen, és ne kelljen azon gondolkodni, hogy lesz-e, van-e elég reklámbevétel, vagy hogy kinek a tyúkszemére lépünk a tulajdonosi körből. Ezt jelenti nekem a szabad média, azaz a két dolog összefügg egymással: a nap végén a függetlenség gyökere a pénzügyi függetlenség. 

Az újságírói beleszólás addig érték, amíg van mibe beleszólni.

Hogy lehet biztosítani ezek mellett azt, hogy a témaválasztást viszont ne befolyásolják az olvasók, az olvasói visszajelzések, statisztikák arról, milyen témák mennek jól és milyenek kevésbé?

Valójában ez a munka, ez a meló. Először is nagyon jól kell ismerned a közönségedet, tudnod kell, mik a főbb tulajdonságai, mik az igényei, de mellette vannak etikai, szakmai normák, amikből pedig nem szabad engedni. Azért nem az olvasó készíti az újságot, ezt fontos kimondani. Egy lap katonás, hierarchikus szervezet, megvannak benne a pontos döntési mechanizmusok, ez biztosítja a minőségi tartalmat. Emellett folyamatosan edukálni és tájékoztatni kell az olvasót, hogy mit miért csinálunk, időről időre akár el is mondhatjuk neki, miért nincs több, például kiscicás kontent a lapban.

És mi van akkor, ha az újságírónak üzleti érdekeltsége is van a lapban, ezért inkább a több kiscicás kontent mellett teszi le a voksát?

Az a jó modell, amikor a tulajdonosnak, akár újságíró, akár bárki más, van értékalapú szemlélete. Amúgy manapság a több kiscicás kontent egyáltalán nem feltétlenül jobb üzlet, mint a komolyabb, életbevágóbb tartalom. Ezt igazolja a Telex és a mostani munkahelyem, a Denník N példája is.

Régóta tanítasz az ELTE Média szakán újságírást, az Indexben és a Telexben is indítottál gyakornoki programot. Közben a független médiatér enyhén szólva csökkent. Hogy látod, lesz utánpótlás újságírókból?

Az gond, hogy Magyarországon nincs olyan egyetemi szak, ami újságírás-diplomát ad. Kommunikáció és média szakok vannak, ahol lehet egyébként kiváló gyakorló újságíróktól tanulni, de nincs speciálisan újságíró szak. 

Nagyon hiszek a szakmámban, ezért fejlesztettem folyton gyakornokprogramokat, médiaműveltségi akadémiát középiskolásoknak, és nagyon büszke vagyok azokra a fiatalokra, akiket így találtam meg, és lettek újságírók. 

Az ELTÉ-n mesterszakon tanítok gyakorlati újságírást, és a félév elején mindig megkérdezem, ki szeretne újságíró lenni. Régebben sokan tették fel a kezüket, aztán nagyon kevesen, az utóbbi években pedig újra egyre többen. Azt mondják, így tudnak tenni azért, ami nekik fontos: a demokrácia fennmaradásáért, a szabad döntésekért, a független sajtóért. Viszont egyre kevesebb a lehetőségük, kevés szakmai műhely van már sajnos, ahol ezt lehetne gyakorolni.

A Telextől a szlovák Denník N-hez szerződtél. Miért pont oda?

Ismertem őket régebbről, mindig csodáltam a sztorijukat. Mielőtt a Telex indult, a Denník N vezetése segített is minket ötletekkel, sőt szó volt egy kicsit komolyabb együttműködésről is, ami végül nem jött össze. Már akkor rácsodálkoztam, mennyire jó olyanokkal beszélni, akik ugyanazt gondolják az újságírásról, amit én gondolok.

Egyszer már megkérdezték, hogy nem dolgoznék-e velük. Ez őrületesen nagy szó volt nekem akkor, mert ugyan Magyarországon kevesen ismerik a Denník N-t, de a régióban ők a bezzeggyerekek, felnéztem rájuk, mert szakmai és emberi kompromisszumok nélkül meg tudtak csinálni egy nagyon sikeres fizetős internetes újságot. Fontos nekem az emberi tényező is, hogy professzionális és egyben szimpatikus, erős és jó emberek vezetik ezt a céget. Az innovációért és az új piacokért felelős igazgató vagyok, ami egy új pozíció, másfél hónapja kezdtem. Hibrid rendszerben dolgozom, a munkaidőm felét Pozsonyban töltöm, a többit itthon.

Sokrétű a munkám, bele is vetettem magam. A Denník N eddig is úttörő volt mindenben, amiket a globális médiatrendek diktálnak, sőt, inkább diktál, mint követ. A fő feladatom ebben a munkában a részvétel: az adatalapú újságcsinálás, a mesterséges intelligencia a hírmédiában, a gépi tanulás, a big data.

Az új dolgok létrehozása, a tartalomfejlesztés az én erős terepem, ezzel foglalkozom most is. Passzol hozzám, szeretek a nulláról összerakni dolgokat. Emellett külső szem is vagyok, ami a meglévő struktúrákra ránéz, és több olyan terület is van, amiket a cég épp újragondol, fejleszt: például a social media jelenlét, a könyvkiadónk új piacokra lépése, a podcastok, és a szívügyem, a lap szlovákiai magyaroknak szóló, magyar nyelvű projektje, a Napunk.

Milyen különbségeket látsz a magyar és a szlovák médiapiac között?

Több nagy különbség is van. Csak egy adatot említek, a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-listáján Magyarország az összes ország közül a 72., Szlovákia a 17. Tehát médiagazdasági, médiaszabadsági és a média sokszínűségét érintő szempontok szerint is klasszisokkal a hazai előtt van. 

Fontos tisztába tenni, hogy az újságírás egy drága szakma. Pénzbe kerül, hogy elmegyünk a háborúba, vidékre, hosszú időt töltünk az alanyainkkal, drága kamerákkal dolgozunk. 

Az az edukációs folyamat, hogy az online tartalomért is fizetnie kell az olvasónak, Szlovákiában jóval korábban lezajlott, mint Magyarországon. Volt egy Piano nevű szolgáltatás, ahol több online termékre, újságra lehetett egyszerre előfizetni. Ez a projekt aztán egy ponton véget ért, de azt elérte, hogy a szlovák fogyasztók megértették, az interneten nem csak a Netflixért, hanem az újságért is fizetniük kell. És még jóval a Denník N indulása előtt voltunk.

Nekik egyébként elég hasonló a sztorijuk, mint a Telexé. A SME nevű, legnagyobb szlovák napilapnál dolgoztak, ahova – leegyszerűsítem – besétált egy politikailag involvált oligarchikus tulajdonos, ők meg kisétáltak. Utána azonnal előfizetőket gyűjtöttek, így indult a lap. Ma 68 ezer előfizetőnk van egy feleakkora piacon, mint a magyar. És ez nagyságrendekkel nagyobb előfizetői bázis, mint a hasonló magyar lapoknál.

Másik példa: sokkal erősebb a szlovák médiában a publicisztika műfaja is. Az olvasók igénylik az ilyenfajta erős megmondásokat, amik nem egyszerűen politikai szimpátia alapján megfogalmazott fröcsögések, és nem elsősorban Facebook-bejegyzésekben megfizetett propagandakampányokban jelennek meg. 

Harmadik: a szlovák könyvpiacon is érződik, hogy egészségesebb a közélet. A Denník N tavaly kiadta például a mostani szakértői kormány miniszterelnökének, Ódor Lajosnak a könyvét, aki akkor még a szlovák nemzeti bank alelnöke volt. 17 ezer példány kelt el ebből a könyvből, ami döbbenetes szám Magyarországról nézve egy ilyen típusú tartalomért. Hogy ez a könyv magyarul is megjelenjen, az is az én feladatom.

Mit tudsz exportálni ezen kívül új piacokra a Denník N termékei közül?

Több irányban is gondolkodunk. Van a REMP nevű platformunk, amit egyébként Magyarországon is több újság használ. Ez egy kifejezetten olvasói bevételből élő hírújságok számára kifejlesztett, fantasztikus dolgokra képes CRM-rendszer. Dolgozom azon, hogy minél több felhasználója legyen ennek a rendszernek a régióban. Egyébként a magyar és a szlovák médiapiac között az is hatalmas különbség, hogy az utóbbiban létre tudott jönni egy ilyen, nemzetközi mércével is nagyon jelentős, innovatív platform, ami mára a gépi tanulás, a mesterséges intelligencia segítségével is támogatja a fenntartható, független médiaműködést.

De a Denník N maga is adaptálható különböző piacokra. 2014-ben indult a szlovák lap, ahol közel 130 kolléga dolgozik már. 5 éve elindították a cseh változatot, ami már most profittermelő, egy éve pedig a szlovákiai magyaroknak szóló lapot, a Napunk.sk-t. Tehát, amit mi csinálunk, bizonyítottan működő modell.

Magyarországon is indítanátok tartalmat?

Ez aktuálisan nincs napirenden, de minden adott hozzá.

Szeretsz ott dolgozni?

Nagyon-nagyon! Sok tekintetben más. Valójában 21 évet ugyanott dolgoztam, más néven, de az Indexben, majd a Telexben – szinte ugyanazzal a csapattal. Ebben nőttem fel. A magyar online hírújságírás közege egy nagyon érdekes/furcsa/szuper közeg, nekem ez a norma, én ebben szocializálódtam, a férjem, és majdnem az összes barátom innen való, és igazán insider pozícióm volt benne mindig. 

Most belekerültem egy helyzetbe, ahol sok tekintetben outsider vagyok, de közben egy nagy megbecsültségű nemzetközi feladatköröm van, amibe nagy lelkesedéssel vágtam bele. 

Elképesztő professzionalizmus vesz körül, tíz éve vannak a paywall mögött, rengeteget tanulok erről. Nekem egyébként is nagyon fontos az élethosszig tartó tanulás. Általában az emberek félnek a változástól, én is tartottam tőle, mert nem volt más mintám, de nagyon jól érzem magam. Az derült ki, hogy a változás jó.

Paywall mögött miben más lenni? Milyen más tartalmat enged meg a fizetőkapu? 

Egyrészt – és most még nem a tartalomról beszélek – van egy szemléleti különbség arról, hogy a minőségi újságírás szolgáltatás-e vagy egy ügy. 

Magyarországon a médiapiac politikai meghatározottsága miatt a legtöbb kormányzattól független médiának elsősorban azért adnak pénzt az emberek, hogy egyáltalán létezzenek szabad médiumok, hogy legyen mit olvasni. 

Amikor nincs ez a helyzet, az kerül előtérbe, hogy mi az, amit annyira jónak tart az olvasó, hogy hajlandó érte bizonyos, kis, de rendszeres összeget kiadni. Nálunk, a Denník N-nél például sok ingyenes tartalom van: egy erős, aktualitásokra épülő percről-percre rovat, erre van ingyenes applikációnk is. Ez egyfelől közszolgálat, másfelől kiváló forgalomterelés a fizetős tartalom felé. Aztán vannak a nagyon klassz minőségi cikkek, amiknek az eleje olvasható, és utána már csak az olvashatja, aki előfizet. Viszont nem kizárólag a monetizáció dominál, most, hogy közelednek a szlovák választások, az első választóknak ingyenesek vagyunk, és sorolhatnám az egyéb közszolgálati szempontokat.

Az a tapasztalat, hogy azt várja az olvasó a fizetős cikkektől, hogy jobban megértse a világot belőle, de szólhat a cikk egy jó kirándulóhelyről, pszichológiai témáról, és lehet politikai interjú is.

Ez a fő igény, hogy minél komplexebb, részletesebb megértést biztosító sztorikat kapjon. A legjobb marketing pedig szerintem mindig is az erős tartalom. Ha jó újságcikkek készülnek, arra mindig is elő fog fizetni az olvasó. Jó cikkeket kell írni, ennyi, mondanám egyszerűen, de az ezt kiegészítő elemek, amikről már beszéltem, az adatelemzés, a közönség adatalapú ismerete, a változásokhoz való adaptálódásra való képesség, a globális trendek ismerete legalább ennyire fontosak. És ezekben mind szuper a DenníkN, és nekem is komfortos feladatok.

Fogsz írni is?

Ez egy kiadói szerep, amiben vagyok, de nincs kizárva az írás. Azért is passzol hozzám a DenníkN, mert nincs olyan kollégám, a vezetők között biztosan, aki ne újságíró lett volna eredetileg. Azt gondoltam, hogy biztosan nem fogok tartalmat gyártani, legalábbis az elején, de azt vettem észre, hogy szösszeneteket rakok ki a Facebookra. A menedzsmentfeladataimra koncentrálok, de ettől még író lény maradok.

Fotók: Szabó Réka