hero
Sirbik Attila

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 2 perc
Musk és több techmogul az AI-fejlesztésektől félti az emberiséget

Nyílt levélben kérik a mesterséges intelligencia fejlesztések fél éves leállását. Az ellenzők szerint ezzel csak a lemaradók akarják behozni magukat a fejlesztésekben.

Kezd igazi science-fiction történetté válni az mesterséges intelligencia fejlesztésének világa. Most például többen, köztük számos techcég vezetője és vezető mesterséges intelligencia kutató is azt szeretné, hogy szüneteltessék a MI-eszközök rohamos fejlesztésének ütemét.  

A nyílt levél – amit többek között Elon Musk, a Tesla alapítója, Emad Mostaque, a Stability AI vezérigazgatója, Yoshua Bengio és Stuart Russel informatikai úttörők is aláírtak – a mesterséges intelligencia fejlesztésének szüneteltetése mellett kardoskodik. Legalábbis szeretnék ha lassulna a fejlesztések tempója, hogy előbb elkészülhessenek a megfelelő biztonsági protokollok.

„Elértük azt a pontot, ahol ezek a rendszerek már elég intelligensek ahhoz, hogy a társadalomra nézve veszélyes módon is lehessen őket használni” – nyilatkozta a nyílt levelet is aláíró Bengio. 

A generatív mesterséges intelligencia körüli őrület tavaly ősszel robbant be a köztudatba, miután az OpenAI bemutatta első chatbotját, és ezzel elindított egy olyan versenyt, ami úgy tűnik, hogy még most sem lassul, sőt. A technológiai vállalatok mellett egyre több startup vállalkozás is beszáll a versenybe.

Miután a Microsoft által támogatott ChatGPT megjelent, a szoftver futótűzként kezdett terjedni, gyorsabban, mint egy vírus. Ez pedig egy olyan rivalizálást indított útjára, ami kizárja a szótárából a lemaradás fogalmát. 

Ezzel pedig a nyílt levél kibocsátói szerint az a baj, hogy ilyenkor sokan nem veszik figyelembe az alapvető szabályokat, mert ilyenkor egyetlen szabály lebeg a szemük előtt: versenyképesnek maradni mindenáron

A levél megfogalmazói azzal érvelnek, hogy a felgyorsult fejlesztések pozitív eredményei mellett nemkívánatos következményei is lehetnek a versengésnek. 

„Az emberiség egésze elveszítheti az irányítást saját sorsa felett” 

– mondja Max Tegmark svéd-amerikai fizikus, kozmológus és gépi tanuláskutató, a Massachusetts Institute of Technology professzora és a Future of Life Institute elnöke.

Többen egyébként nem voltak hajlandóak aláírni a levelet. Például Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója sem, aki szerint a levél aláírói között többen csak azért vennének részt a kezdeményezésben, hogy időközben behozhassák lemaradásaikat. 

(via The Wall Street Journal)

Nyitókép: MTI/EPA/George Nikitin