A túlórázás, a munkamánia komoly problémát jelent a fejlett országokban, ezt pont a kreatíviparban dolgozóknak nem kell különösebben bemutatni (ó, azok a tenderéjszakák!).
Ezért becsülendő, hogy a Heineken a problémát kihangsúlyozva egy olyan kampányt indított, amely arra figyelmeztet, hogy a saját érdekedben néha igazán letehetnéd a munkát.
A Publicis Italy és a Le Pub ügynökségek által fejlesztett kampány alapja a The Closer nevű szerkezet, ami elsőre egy sima sörnyitónak tűnhet. Működése (értsd: sörnyitás) közben azonban a bluetooth-kapcsolat segítségével a laptopodon azonnal felvillan egy kérdés arról: leállítod a futó alkalmazásokat és a számítógéped?
A The Closer elindításával a Heineken a helyes munka-magánélet egyensúly fontosságára figyelmeztet, ennek érdekében a kampány másik elemeként egy városi akcióval készültek. Késő este a várost járva egy csapat a még fényben úszó irodaablakok mellé a kampány szlogenjeit vetítette ki. Így pont a túlórázók lettek a túlórázás elleni kampány arcai.
Csakhogy utóbbit már szinte pont ugyanígy megcsinálta 2017-ben a Monster.com álláskereső és hirdető oldal.
A Monster akkor a KBS ügynökséggel szintén a későn még az irodában dolgozókat célozta a projektorral.


A Heineken mentsége még az sem lehet, hogy nem hallottak a Monster akciójáról, mert a kampány 2018-ban Cannes-ban, a Clio Awards-on vagy a One Show-n is díjat nyert.


