Balkányi Nóra

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
A nemrég elhunyt Szedlák Ádám lett az év informatikai újságírója

Szedlák Ádám Zoltán szeptember elején halt meg, a Neumann Társaság posztumusz ítélte neki a díjat.

A Neumann Társaság tizenhárom informatikus szakember kiemelkedő munkásságát díjazta múlt szerdán a Neumann után, szabadon című konferencián – közölték a szervezők. A társaság saját kitüntetései mellett idén a IVSZ-szel (Informatikai Vállalkozások Szövetsége) és az Infotérrel közös Kovács Attila-díjat posztumusz ítélte oda a nemrég fiatalon elhunyt Szedlák Ádám újságírónak. 

Ádám a digitális kultúra meghatározó alakítója, újító szellemiségű egyénisége volt, a tudományos újságírás megkerülhetetlen alakja 

– emelték ki a laudációban.

Szedlák Ádám, akit sokan Keltként ismerünk, 2007 és 2013 között az Origo Techbázis újságírója volt. Később, 2013 és 2016 között az azóta megszűnt VS.hu-nál volt újságíró, rovatvezető és fejlesztési munkatárs. Az azóta eltelt időben szabadúszóként dolgozott, jelentek meg írásai a 24.hu-n, a Magyar Narancsban, a Forbes-ban, a HWSW-ben, és nálunk, a Kreatívban is. Ádám többek között még a Független Médiaközpontban tartott workshopokat, Pohly Ferenccel készítette a Meti Heteor podcastet, Rakasz néven pedig rendszeres hírlevelet is közölt.

Kelt kollégánk és barátunk volt, itt emlékezünk rá