Becsült olvasási idő: 2 perc
Pálfi 450 klasszikusból csinált mozit

A reklámfilmrendezőként is ismert Pálfi György moziklasszikusokból készített új filmet. Összesen 450 filmből vágta össze Final Cut - Hölgyeim és Uraim című 80 perces moziját.

Határterületen mozgó kísérleti filmként definiálja a 43. Magyar Filmszemlén látható új munkáját Pálfi György. A rendező Final Cut - Hölgyeim és Uraim címmel 80 perces moziját 450 klasszikusból állította össze. A munkát oktatóanyagként is használni fogja majd.

"Három évig csináltuk a filmet, de az alapötlet még régebbi. Még 1995-ben pályázatot hirdettek annak kapcsán, hogy a mozi abban az évben ünnepelte 100. születésnapját. Terveztem, hogy készítek egy filmet, amelyet a száz év műveiből vágtunk volna össze, úgy, hogy az kiadjon egy történetet" - nyilatkozta a rendező az MTI-nek.

Több mint másfél évtizeddel ezelőtt az akkori technika, a lehetőségek még nehézzé tették volna egy ilyen ötlet megvalósítását, ma már azonban ennek jóval kevesebb a technikai akadálya. Pálfi Györgyöt az sem tántorította el törekvéseitől, hogy - mint fogalmazott - "a magyar filmgyártást három éve leállították, és játékfilmre nem lehetett pénzt kapni".

A Final Cut - Hölgyeim és Uraim mindössze 20 millió forintból készült. "A munka azzal indult, hogy megnéztem a legnagyobb artfilmes DVD-forgalmazó tékájának kínálatát, és a talált listát leszűkítettem ötszáz filmre" - mesélte.

Férfi és nő találkozása, viszonya, csatája végigvonul a filmtörténeten, ez lett a kiindulópont. Azonban kérdéses volt, hogy a sok film különböző szereplői eltérő beállításokban, képformátumban és színben egymás után következve össze tudnak-e állni egy közös történetté.

Az ötszáz bedigitalizált filmből fogtak százat-százhúszat, majd Pálfi kiadta a feladatot hat vágóasszisztensnek, hogy ezeket szedjék szét snittekre, olyanokra, amelyeken csak férfi, csak nő, illetve férfi és nő együtt látszik. A kiválogatott snitteket különböző cselekvések szerint csoportosították: férfi leül, kinyitja az ajtót, becsukja az ajtót, belép az ajtón, kilép rajta, kinéz az ablakon, fut, sétál, étkezik, cigarettára gyújt, fizet stb. - és ugyanezeket megkeresték a női szereplőkkel, és persze megnézték a közös cselekvéseket is - ezek közé tartoztak a csókolózások, a szeretkezések is.

Pálfi elmondta, hogy mivel egyelőre nincs jogi megoldás, pénzt sem kérnek a filmért, hiszen azonnal támadhatóvá válnának. Így a Final Cut - Hölgyeim és Uraim forgalmazása nem lesz egyszerű sem moziban, sem a televíziókban.