Beperelték Magyarországot a Sláger és a Danubius Rádió tulajdonosai, az indianapolisi Emmis International Holding, az Emmis Communications Corporation tagja, valamint a Bermudán bejegyzett Accession Mezzanine Capital kockázati tőkealap - írja a Hvg.hu a Bloomberg információira hivatkozva.
A cégek azzal vádolják Magyarországot, hogy a két rádióállomás által használt frekvenciákra kiírt 2009-es pályázat elbírálása során súlyos törvénysértések történtek, amelyek végül a cégek befektetéseinek eltulajdonításához vezettek - írja a Bloomberg.
A két vállalat a Világbank mellett működő washingtoni székhelyű nemzetközi választott bírósághoz, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (ICSID) 2012 január 18-án fordult, március 26-án pedig a bíróságon megválasztották az üggyel foglalkozó három döntőbírót. A törvényszék első ülését várhatóan hatvan napon belül fogja megtartani.
Eltulajdonított befektetések
A felperesek azt állítják, hogy a 2009-es pályázat idején ellenzékben lévő Fidesz, valamint az éppen kormányzó MSZP képviselői megkeresték a két rádióállomás befektetőit, hogy állapodjanak meg a poltikai pártokkal, hogy "esélyük legyen" meghosszabbítani az engedélyeket, amelyeket a két adó végül elvesztett.
Az Accession Mezzanine Capital, a Danubius Rádió tulajdonosa és működtetője azt állítja, Fideszhez közel álló személyek sürgették, hogy állapodjon meg velük, így például Fellegi Tamás - jelenlegi tárca nélküli miniszter, aki a kormány nevében jelenleg tárcanélküli miniszterként éppen washingtonban folytat tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal - valamint Nyerges Zsolt, Fidesz-közeli üzletember, akik végül létrehoztak egy saját vállalkozást (az Adveniót), amely elnyerte a Danubius frekvenciáját. Az ügyben alperes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársai közölték, folyamatban lévő ügyekről nem nyilatkoznak, ám korábban Fellegi tagadta, hogy nyomást gyakorolt volna a Danubius tulajdonosára, illetve hogy a Fideszt egyáltalán képviselte volna az üzleti tárgyalásokon.
Fellegi Tamás és Lendvai Ildikó is érintett
Az Emmis, a Sláger Rádió üzemeltetője a bírósági dokumentumok szerint Lendvai Ildikótól, az MSZP akkori elnökétől, valamint Puch László pártigazgatótól kapott megkereséseket, majd állítólag mindössze egyetlen találkozóra került sor. Lendvai Ildikó szerint ezen arról esett szó, hogy az ORTT talán jobban előnyben részesítene több politikai tartalommal bíró rádióadókat, a politikus azonban tagadta, hogy a Fidesz és a szocialisták politikai megállapodást kötöttek volna a frekvenciák megosztásáról. Puch László azt is tagadta, hogy valaha tárgyalt volna a befektetőkkel.
A két Magyarországot perlő vállalat szerint a pályázat eljárása "jogtalan" volt, mert bár a törvény előírja, a frekvenciákat éppen használókat nem részesítették előnyben, a győztes pályázókat viszont ki kellett volna zárni összeférhetetlenség miatt, mivel a pályázat idejében más rádiók tulajdonosai voltak. A vesztes cégek várhatóan kártérítési igénnyel élnek majd, amelyet a bíróság érvényesíthet majd Magyarországgal szemben.
