Pumped Gabo augusztustól az amerikai MTV főműsoridejében látható The Challenge című műsor 37. évadában mutatkozik be az amerikai közönség számára, amelyben fizikailag és mentálisan is megterhelő feladatokban kell megküzdeni 33 másik versenyzővel. A műsor itthon is látható lesz, ebben Gabo saját magát szinkronizálja majd - olvasható a Pumpeddel szerződésben álló Nu Headz Management közleményében.

The Challenge: Spies, Lies and Allies címmel indul augusztus 9-én este 8 órakor a sorozat 37. évada, amely ezúttal 34 szereplőt vonultat fel. A versenyzőkből 17-en nemzetközi háttérrel rendelkeznek - köztük Pumped Gabo is, aki Magyarországot képviseli majd a műsorban. A show előzetese is felkerült a Youtube-ra:
A teljesítményalapú valóságshowban veteránok és kezdők versenyeznek egymással fizikailag és mentálisan is megerőltető feladatokban. A műsor elsősorban a feladatokra koncentrál, de a szereplők magánélete és egymás közötti interakciójuk, veszekedéseik vagy éppen flörtöléseik is láthatóak.
A műsor új évadát Horvátországban forgatták és Gabónak többek között olyan reality sztárokkal kell megharcolnia epizódról epizódra a továbbjutásért, akik korábban a Big Brother, a Survivor, a Love Island vagy a Too Hot to Handle nemzetközi verzióban gyűjtöttek tapasztalatok a kamerák előtt.

A The Challenge 37. évada Magyarországon is látható lesz, Gabo saját magát szinkronizálja majd a sorozat itthoni verziójában.
