Becsült olvasási idő: 1 perc
Rá volt írva a plakátra, hogy menzesz, betiltották

A grapfruit meg egy vaginára hasonlított.

A Thinx nevű női fehérneműmárka szeretett volna a New York-i metróban megjelentetni néhány plakátot. Viszont a plakáthelyek értékesítésével foglalkozó Outfront Media a New York-i Városi Közlekedési Hatósággal karöltve nem engedélyezte a plakátok kihelyezését a következő két indok miatt.

- az egyik plakáton szereplő grapefruit nagyon hasonlít egy vaginára

- a plakátokon szerepel a "period", vagyis menzesz szó.

Márpedig a hatóság szerint a Thinxnek is be kell tartania a hatályos jogszabályokat, miszerint nem szerepeltethetnek a reklámjaikon szexualitásra utaló jeleket, illetve nem szólíthatnak fel szexuális szolgáltatás igénybevételére. Hogy a menzesznek és egy olyan márkának, amely kifejezetten menstruáló nők számára kínál terméket, mi köze ehhez, nem világos. 

Az Outfront Media egy külön e-mailben hozzátette, hogy szerintük a reklámokon "túl sok volt a csupasz bőrfelület", a tojás és a grapefruit pedig a kontextustól függetlenül "nem volt megfelelő ábrázolás". 

A Thinx ügyvezetője elmondta, hogy az értékesítőcég és a hatóság is kettős mércét alkalmaz, mert számos olyan plakát jelent már meg a metróban, amelyek sokkal több meztelenséget és szexualitásra utaló jelet ábrázolt. Azt is elárulta, hogy a plakátcég azt is javasolta nekik, hogy szedjék le a plakátokról a menzesz szót, mert ha a gyerekek meglátják, akkor megkérdezik a szüleiktől, hogy mit jelent. 

Innen