12 éve dolgozik a Mammutnál, és kilenc éve irányítja a marketingosztályt, hat éve pedig az Országos Rally Bajnokságban a navigátor szerepét is betölti. "2011-ben és 2012-ben a Román Nemzeti Bajnokságban hat futamot nyertünk meg Spitzmüller Csabával aki egyszeres magyar bajnok (2008). Tavaly Kazár Miklóssal együtt egy Citroen Xsara WRC-vel lettünk országos rally bajnokok, idén pedig vezetjük a bajnokságot, egy Ford Fiesta RRC-vel" - írta a jelentkezésében. Szőke Tamás nemcsak navigál, hanem a csapat weboldalát és minden egyéb közösségi oldalát (Facebook, Twitter, Youtube) szerkeszti, valamint irányítja az összes médiamegjelenést.
Torma Csilla, Mindshare, kutatási vezető
Nagyjából öt éve készítek ékszereket. Úgy indult, hogy az egyik barátnőm esküvőjére nem találtam megfelelő karkötőt, hát készítettem egyet magamnak. Aztán persze még egyet, és még egyet, és egyszer csak volt egy blogom, majd egy online boltom. 2010 nyarától már van Facebook-oldalam is, és igazából akkor kezdett egyre komolyabbá válni a dolog, ma már több mint 1600 követőm van és két üzletben is kaphatóak az ékszereim.
Bruckner György, Team Red, ügyvezető igazgató
2008-ban indítottuk útjára barátommal, Harsányi Csabával a Pannonia 3 keréken projektet, aminek egyetlen egy nagy célja volt: megismerni hazánk rejtett értékeit. Több mint 50 országban jártam már, és úgy éreztem, hogy bármilyen kicsi is ez az ország, nagyon sok felfedeznivaló vár még itthon is rám, ránk. Több éves munkával, kb. hétezer km megtételével, majd ezer település felkeresésével megszületett az a 40 részes tévés dokumentumfilm-sorozat, amelyet a Duna TV háromszoros ismétléssel adott le, több százezres nézőszámmal 2010-2012 között. Számos pozítiv visszajelzést kaptunk, köztük Antal Nimródtól is, Los Angelesből: »Csak azért írok mert honvágy gyógyítás okokból gyakran (minden nap) nézlek titeket a Pannonia 3 Keréken című műsorban a Youtube-on. Nagyon élvezem és sokat irigykedek. Supercoolok vagytok.«
Motorunkat Öreg Hölgynek hívjuk, ez egy 1959-es Pannonia TLF (Teleszkóp-Lengéscsillapító-Fejlesztett) Duna oldalkocsival.
Egy újabb hasonló projekt tervezése folyik, amely a vasfüggöny 6,8 ezer km-es teljes szakaszáról szól, ennek kifutása még egy-két év."
Haász Dömötör, Fundango, marketingmenedzser
"Van egy kis szakadt fotógépem, amit szeretek tekergetni-nyomkodni néhány éve. A legnagyobb eredményemnek ezzel kapcsolatban azt tekintem, hogy már van egy-két olyan képem, ami nekem is tetszik. Rendkívül frappáns módon hébehobbinak tartom a fotózkodást mert bár szeretem csinálni, egészen ritkásan űzöm. Ha eljutok odáig, hogy megfogjam a gépet akkor többek közt ilyesmik sülnek ki belőle."
Puskás Balázs, Wunderman, senior szövegíró
"Az én hobbim a dub zene. 3 éve vagyok dub producer DU3normal »fedőnéven«. 2006-ban kattantam rá teljesen, akkor kezdtem pár év reggae/ska után egy élő dub zenekarban gitározni. A banda 2007-ben sajnos feloszlott, a dub őrület viszont egyre súlyosbodott, ezért 2011-ben elkezdtem a saját, egyszemélyes dub projektemet. Az elmúlt három évben megjelent egy teljes albumom, hat EP-m, szerepeltem pár remek válogatásalbumon és rengeteg remixet készítettem (diszkográfia). Dolgoztam együtt skót, francia, argentin, ausztrál, amerikai, lengyel és portugál kiadóval, valamint rengeteg zenésszel a világ legváltozatosabb tájairól.
Mivel egyedül állok a színpadon, és még laptopom is van, a legtöbben azt gondolják, hogy DJ vagyok. Pedig nem. A fellépéseimen élőben játszom, de nem a hagyományos értelemben. Egy dub producer hangszer helyett a keverőpulton és az effekteken játszik. Ez azt jelenti, hogy egy analóg keverőpultba sávonként mennek bele az adott szám hangszerei, én pedig élőben alakítom ki a szám szerkezetét (mikor melyik hangszer szól), illetve élőben effektezem őket."
Du3 Soundcloud >>
Du3 Facebook >>
Rostás Gabriella, Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., programkommunikáció
"Több éve dédelgetett vágyamat váltottam valóra, amikor kitanultam az ólomüvegezést. Két éve tervezem és készítem ezeket az üvegeket, saját kis műhelyemben. Amikor csak időm engedi ezzel foglalkozom. Az a szerencse ért, hogy októberben kiállíthattam munkáimat. Legnagyobb elismerésnek tartom, hogy a Balerina című munkámat Vincze Balázs a Pécsi balett igazgatója vásárolta meg. Ezt a munkámat a New York City Balett e-mailben dicsérte."
| Még várjuk a jelentkezéseket a Best Practice-re! |
Pályázhat bárki, aki a kommunikációs szakmában dolgozik, és mellette a hobbiját komoly szinten űzi, érintse az a tudomány, a művészet, vagy a sport területét. Nem kell mást tenned, mint megírnod a neved, munkahelyedet, titulusodat, pár mondatot a szenvedéllyel űzött hobbiról (mióta, mit csinálsz, milyen rendszerességgel és eredménnyel), és várunk mindezek alátámasztására néhány illusztrációt – képet, videót, hangfile-t stb.). A beérkezett jelentkezéseket a Kreatív szerkesztősége előzsűrizi, a kiválasztott alkotások a Kreatív Online-ra kerülnek ki. A nevezéseket június 20-ig várjuk a [email protected] címre BP-Verseny tárggyal. Pályázni csak egyedül lehet. A Kreatív Online-ra felkerült bemutatkozásokról a közönség dönt, a legmagasabb szavazatot kapott jelentkező pedig értékes nyereményre számíthat: egy hónapig használhat egy új MINI-t, bruttó 100 ezer forintot költhet a hobbijára, a MINI BAR BUDAPEST egy 10 ezer forint értékű vouchert ajánlott fel a nyertesnek, aki mindemellett bemutatkozhat a hobbijával a Kreatív magazin egyik oldalán is. Az eredményt július 4-én hozzuk nyilvánosságra a Kreatív Online-on, a díjat zártkörű eseményen adjuk át a nyertesnek. |

