Dózsa Imre
Becsült olvasási idő: 1 perc
Reakciók a Leo Burnett nyertes hirdetéseihez
A Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) sajátos helyet foglal el a művészeti oktatásban. A képzésre már 9-10 éves gyerekeket várunk, ami korai pályaválasztást igényel és speciális képességeket is feltételez.

Ekkor a pályaválasztás még jórészt a szülőkön múlik. A jelentkezők – különösen pedig a fiúk – számának szinten tartása, növelése komoly kihívást jelent a számunkra.

Nyáron a Leo Burnettel folytatott eszmecsere során vetődött fel egy komplex reklámkampány ötlete, amely a táncművészetet, a balettművész-képzést állítaná a középpontba.

Az ügynökség sokrétű és komplex javaslatot tett. Kiemelkedőnek értékeltük azt, hogy mindenkor figyelembe vették az iskola szakmai szempontjait is, és törekedtek a növendékek közvetlen bevonására is. A sokrétű tervnek – anyagi korlátok miatt – egyelőre csak néhány elemét tudtuk megvalósítani: film és print hirdetésekre, valamint néhány pr-kapcsolatra nyílt eddig lehetőség. A jelentkezők számának tényleges változását majd csak május végén, a jelentkezési határidő lejárta után regisztrálhatjuk, azonban a fokozatos imázsváltás, az aktívabb megjelenés már eddig is sok pozitív visszhangot váltott ki; erről elsősorban szakmai körökből érkezett hozzám visszajelzés.

Emellett örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket az a hír, hogy a kampány reklámszakmai körökben is pozitív visszhangot váltott ki. A nemzetközi díj is visszaigazolása annak, hogy kreatív emberek – dolgozzanak akár művészeti, akár üzleti szférában – összefogásából színvonalas, mindkét fél céljait megjelenítő és érdekeit szolgáló produktumok jönnek létre.