Amikor megtudtam, hogy bekerülök a Recharge rovatba, épp egy hozzám közelálló kollégámmal és barátommal, Pácsonyi Daniellával beszélgettem az irodájában. Hirtelen nem tudtam, hogy mi lenne az, amit szívesen megosztanék magamról, ami talán tud annyira érdekes lenni, hogy el is olvassák. Majd Daniella kapásból rávágta: „Utazás! Kevés olyan embert ismerek, aki ennyit utazott volna életében, ennyi helyen járt volna a világban vagy akár Magyarországon, mint te.”. 

Eurokrataként sokat repültem hivatalból. Brüsszel, Strasbourg és Budapest évekig volt a fix desztinációk között, de az is megesett, hogy a belga fővárosból hétvégente leugrottunk a francia Riviérára, vagy átugrottunk vonattal Londonba sörözni.

Emlékszem, az első igazán nagy utam egy háromhetes Malajzia-Bali út volt még 2015-ben. Nem tudtam, hogy mire számítsak, de ezt a jóleső izgalmat azóta is keresem. 

Annyira jól sikerült, hogy még kintlétem alatt lefoglaltam a következő úticélra a jegyeket, ami Miami és a Bahamák volt. Ekkor jöttem rá, hogy ez az, amit szeretek, ami feltölt és hajt előre. Szeretem, hogy mindig van mit várnom, legyen az egy karibi út, egy hétvége az egyik hazai borbirtokon vagy egy családi hétvége Szentesen. Ezek a hétvégék pont annyira ki tudnak kapcsolni, mint a barátokkal öt nap Izraelben. A szüleim a bátyámmal az oldalukon, sikerrel működtetik a több évtizede alapított családi vállalkozást, ami a régióban megkerülhetetlen, élen jár a vendéglátásban. Édesapánk több, mint 40 éve van a szakmában, mellette az összes nagymama, nagynéni, apuka és keresztszülő is nagyon szeretet, és tud is főzni, vérükben van a vendéglátás. Azt szoktam mondani, hogy mi megesszük az ünnepeket, egy névnapi ebédnek a mi családunkban pontosan akkora jelentősége van, mint mondjuk máshol a karácsonyi vacsorának, nálunk az nem opció, hogy valamit nem eszel meg. Szerintem ennek is köszönhető, hogy egy-egy úti cél kiválasztásánál először a saját „foodie” listámat rakom össze, rajta éttermek, talponállók, büfék és kocsmák, különféle ételek és italok. 

Ezekből az utazásokból és a családom kulináris hagyományaiból rengeteg ötletet és inspirációt merítek a munkám során egy-egy esemény kreatív koncepciójának megalkotásakor. 

Aktívan 10 éve utazom, tudatosan, előre megtervezve egy-egy állomást. Minden évben van egy nagy, két-három hetes nyaralás januárban, mellette pedig több európai és belföldi hosszú hétvége az év hátralévő részében, így nagyjából minden hónapra jut másfél kisebb-nagyobb utazás egy átlagos évben. 

Az utazás sikerélményt jelent, ezért is tekintek rá hobbiként. A térkép pipálása, egy újabb ország hozzáadása a listámhoz az, ami elégedetté tesz. Ez nem azt jelenti, hogy csak azért megyek, hogy feltöltsem az egyébként végtelen bakancslistám, de ez az egyik oka annak, hogy inkább szeretek új helyeket választani, mintsem újra és újra visszatérni ugyanazokra. 

Ez alól egy kivétel van, a mexikói Yucatán-félsziget. Eddig háromszor jártam a térségben, tudom, hogy mi vár rám a resortokban, milyen ellátásban lesz részem, milyen időjárás várható, ismerem a területet. Nekem a Karib-térség az örök kedvenc, idáig nem találtam ennél szebb partot, tökéletesebb ellátást és változatosabb természeti adottságokat. Azt gondolom, nem is fogok, bár Ausztrália még hátra van a kontinensek közül.

Kényszeres vagyok, fontos számomra a rendszer, hogy mindent pontosan megtervezzek. Kicsit sem vagyok ad hoc típus, kimondottan nem kedvelem a spontán dolgokat. Emlékszem, amikor először mentem New Yorkba, nagyjából egy hétig csak azokat a gasztrohelyeket listáztam, amiket mindenképp ki akartam próbálni, ezután jöttek a látnivalók. Három oldalnyi kötelező gyűlt össze, de az út végére becsülettel ki tudtam mindet pipálni. Ezeket a helyeket valóban megélem, azért írom össze, mert tényleg érdekelnek. Rohanva, stresszből nem lehet várost nézni, vagy sietve bekapni egy szendvicset a Katz’s deliből.Párszor megkapom, hogy nem feltétlen kellene ilyen komolyan venni a pihenés megszervezését, hogy ez most nem egy projekt. Én máshogy látom: sosem tudhatom, hogy még életem során vissza fogok-e tudni látogatni az adott helyre, másrészt ennek köszönhetem, hogymegtaláltam például Florida legjobb stone crab éttermét, Evergladesben azt a kifőzdét, ahol az aligátort úgy készítik hogy már messziről, az illatáról tudod, hogy ez rossz nem lehet, vagy azt az etióp „éttermet” Fokvárosban, ahol még leülve sem voltam abban biztos, hogy én ezt tényleg akarom, de végül életem egyik legjobb vacsorájaként maradt meg. 

Gergő fotóiból galéria nyílik alább.

Egy új helyen az ember kíváncsi, és szívesen gyűjt információkat. Izgalmakat és meglepetéseket kap, amik végig életben tartják az érdeklődést. Az utazás nem statikus. Az élmény nem olyan, hogy egy pillanat alatt történik, aztán vége. Az itt szerzett élmények megváltoztathatják az embert, erősebbé tehetnek, lehetővé teszik, hogy más szemszögből lássuk a dolgokat. Tudom, közhelyes, de igaz.

Az Eszterházy Károly Egyetemen tanultam nemzetközi kapcsolatokat, 2011-től a Magyar Országgyűlés Hivatalának dolgoztam, először, mint gyakornok, majd képviselői és hivatalvezető asszisztens. 2014-2019. között az Európai Parlament Greens/EFA frakció egyik magyar képviselőjének brüsszeli titkárságát és apparátusának irányítását vezettem, a mandátum lejártát követően pedig kalandvágyból hazajöttem, és munkába álltam a Centralnál, ahol a vezérigazgatóság és a vezetői testület zavartalan és megfelelő működéséért felelek, a tavalyi évtől pedig hozzám tartoznak a kiadó külső és belső eseményei is. 

A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.