A leghasznosabb dolog, amit egy kocsmában művelhetsz
A kocsmakvíz kifejezés sokkal inkább e játék legalkalmasabb helyszínére utal, korántsem a kérdések színvonalára. Igazi elmebajnokság ez, ahol persze néha elhangzik a „kétszer két cent körtét kérünk”, de csak azért, hogy bátrabban merjük tálalni legvadabb tippjeinket.
Gyerekkoromban a televíziós kvízműsorok alatt irigykedve figyeltem a játékosok tudását, ó bárcsak egyszer én is eljuthatnék ilyen szintre… Néhány évvel ezelőtt aztán az öcsém elhívott egy kvízestre, ahol kiderült, hogy sokkal többet tudok, mint gondoltam volna. Az addikció azonnali volt, és a heti csoportos agytornáról azóta sem tudok lejönni - de nem is próbálkozom vele.
Csapatmunka, közös fejtörés, logikus és abszurd megoldási javaslatok, érvek és ellenérvek vagy épp „ja én ezt tutira tudom” felkiáltások váltogatják itt egymást, majd jön a vállveregetés vagy az asztalra borulás a helyes megfejtések láttán. A kérdések ugyanis kimondottan kreatívak, és nem mindig dekódolhatóak egyetlen lépésben, így sokszor együtt vezetjük rá magunkat a megoldásokra. Ilyen volt például, hogy a Bohemian Rhapsodyban háromszor egymás után elhangzó szó melyik szent könyv első szava (ezt találjátok ki ti is) vagy amikor egy 9 megoldásból álló kapcsolat körben két helyes válaszból kijött az összekötő kapocs (az ezüst és Velence a latin-amerikai országok nevére utal).
Persze az is megesik, ha valaki egyedi tudásának köszönhetően zsákolunk értékes pontokat - nemrég külön kalaplengetés járt annak a csapattársnak, aki egy anagrammából fél perc alatt kirakta a Kancsendzönga hegyet.
A kvíz-addikció nem csupán a heti fordulók során fészkeli be magát agyamba, szabad perceimben szorgalmasan magolom a világ fővárosait, a Nobel-díjasokat vagy a periódusos rendszer fun factjeit. Minél több hasznosnak tűnő információt igyekszem raktározni fejemben, így pontot érő tudás volt az, hogy az „ami Las Vegasban történik az ott is marad” távolról sem könyvből vagy filmből ered, ez bizony tudatos városmarketing része.
Maga a játék is felüdítő program, de még jobb nyerni, ami sokszor előfordul, mi több, 2020-ban egy országos bajnoki címet is elhoztunk a Mr. Gorskyval, az expat barátaimmal alkotott csapat pedig angol nyelvű megmérettetéseken remekelt.
A kvíz ma is a heti rutinom része, és tapasztalatból állítom: kevés tevékenységnek van ennyire jó csapatépítő hatása, ráadásul kiválóan fejleszti a taktikai és stratégiai érzéket.
Harcművészeti játék
Nincs az a rossz nap, amit néhány jól kivitelezett forgórúgás ne tudna kompenzálni - és erre az alapigazságra rendszeresen emlékeztetnek a capoeira-edzéseken.
A harcművészet és a tánc egyedi keveréke a kétezres évek elején bontogatta szárnyait Budapesten és ekkor kúszott be az én életembe is, elvégre ideális sport ez egy örökmozgó portugál/brazil mániásnak. Alaposan behúzott a capoeirában rejlő lendület és dinamika, amely sajátos módon közvetíti a dél-amerikai kultúrát.
A terhességem idején kénytelen voltam visszavonulni, a fiam születése után pedig nehezen volt összeegyeztethető a napi rutinnal a heti 4-5 edzés és a hétvégi workshopok. Fájó szívvel búcsút intettem, de tavaly ősszel mégiscsak visszatértem.
A hosszas kihagyás ellenére kiderült, hogy az izommemória igenis működik, és gyorsan visszajöttek a mozdulatok, azt azonban meglepve tapasztaltam, mennyit is változott a sport az elmúlt csaknem két évtized alatt. Míg korábban a támadások és védekezések abszolút összehangolásán volt a hangsúly, ma már teret kapnak a gáncsolások, megtévesztések, ijesztgetések is.
Az órák itt nem csupán a testmozgásról szólnak, az edzés idején még a hideg télben is Brazíliában érezhetjük magunkat. A mozdulatok gyakorlása pedig kiegészül a dobtanulással, néha az akrobatikával is. A legjobb rész azonban mégiscsak a roda, azaz a kör, amikor váltott partnerekkel küzdhetünk, szakszóval élve jogózhatunk, avagy játszhatunk. Nagyjából egy perc után már kapkodjuk a levegőt, és jóleső fáradtsággal adjuk át helyünket a következő játékosnak, majd később kicsit frissebben visszakéredzkedünk. A játék „keménysége” kölcsönös beleegyezés kérdése, a kezdőket értelemszerűen kevésbé teszik próbára, de én speciel nem bánom, ha menekülnöm kell az ollózások, lábsöprések elől. Néha nem sikerül, de sebaj, legközelebb majd visszaadom!
