Szakmai pályám elején nem kíméltem magam, kikapcsolódásra nem sok idő jutott. Mindig ingáztam különböző platformok között. A diákéletet amennyire lehetett, időben ugyan kitoltam, a munkáim terén viszont igyekeztem több lábon állni. Amikor a Szellemkép Szabadiskolában fotográfiát tanultam, mellette jártam már az ELTE BTK kommunikáció-portugál szakpárra is. Majd mikor végeztem a fotós iskolában, elkezdtem az egyetemi tanulmányaim mellett dolgozni az akkori Origo internetes portálnak is. Miután megszereztem bölcsész diplomáimat, a munka mellett továbbtanultam a MOME fotográfia szakon is. 

Amikor pedig már ott is diplomát szereztem, megnyílt a magazinos világ is előttem. Főként a Marie Claire magazinra, a Nők Lapjára és különszámaira gondolok. Amikor pedig felmondtam az Origónál, a magazinos munkáim mellett eljártam az Magyar Állami Operaházhoz és a Nemzeti Baletthez is fényképezni. De mindamellett a Müpa zenei és művészeti életébe is bekapcsolódtam. Valójában fel is töltöttek ezek a munkák, mert a gyerekkori álmomnak, hobbimnak élhettem. De tény, a tudatos kikapcsolódás sose ment igazán. A munkám kuszaságából adódóan sem.  

Most szabadúszó vagyok. Ennek minden szabadságával és kihívásával együtt. Igyekszem az egyensúlyra is törekedni. Természetesen egy-két kötöttség adott, de bármire mondhatok igent vagy nemet. A sok hétköznapi munka és az azóta megszületett Johanna kislányom és Ábris kisfiam mellett persze ma is kihívás a tudatos, rendszeres feltöltődés. Talán éppen ezért az működik nálam a legjobban, ha „elmenekülök” és elutazom otthonról. És legtöbbször hova máshova, mint gyermekkorom nagy színterére, a Balatonra!

A Balatonnál sose laktam állandóan, de egyfajta kétlaki életet élve, mindig oda húz a szívem. Gyermekkoromban Balatonfüred volt a bázis, ahol egy kis garzonlakást osztottunk meg a nagyszüleimmel, unokatestvéremékkel minden nyáron. Nagymamám nyár elején mindig felcsapta asztali naptárát és beírta a nyaralási igényeket, ki melyik héten foglalná el a családi rezidenciát. A határtalan strandolás jellemezte ezeket a gyerekkori nyarakat, amit idővel felváltottak a nyári vitorlástáborok és a Balaton-felvidéki bringatúrák. Azóta a part közelségéből kicsit feljebb húzódtunk a szőlődombra, egy igazi kertes nyaralóba, ahol kerítés híján visszatérő vendégek a mezei nyulak és szarvasok. A határtalan horizont és a Balaton két medencéjét is megmutató panoráma mindig feltölt és el tudok merülni a gondolataimba. Ilyenkor összegzek, álmokat szövögetek, tervezek.

Szerencsére ez a második otthon hozta magával a fotótémákat is. És amellett, hogy itt többnyire szabadságon vagyok, a szívemhez legközelebb álló témák kerültek fókuszba, igazi szerelemprojektek. Így született meg a középformátumú géppel készült, roll filmre exponált Balaton, a magyar tenger sorozatom; ami kapcsán sok pozitív visszacsatolást kaptam a képek vevőitől, fesztiváloktól, magazinoktól. Az amerikai National Geographic magazin hét oldalon át, nyitó fotóesszéként mutatta be a hasábjain pár éve, amit közel harminc ország helyi társlapja vett át. Mexikótól Dél-Koreán át Németországig ezeket a képeket nézték az olvasók szerte a világon. A tihanyi Artplacc Fesztivál arca is volt a sorozat, a füredi Gyetvai Villában pedig egy barátságos tárlat kerekedett ki belőle; legutóbb pedig a Veszprém-Balaton 2023 Európai Kulturális Fővárosa harangozta be programját ezekkel a képekkel teleszórva a régió óriásplakátjait. Azaz kiindulási helyükre is visszatértek ezek a fotók.

Tavaly ősszel egy szintén Veszprém-Balaton EKF image fotózás felkérés megint ebbe a régióba repített és azt a kiváltságot élvezhettem, hogy egy egész ősszel a Balaton-felvidéken kalandozhattam. Imádom a főszezonon kívül eső időszakot, a hétvégéket is itt tölteni, ha lehetséges. Igazi szabadságot kaptam ebben a projektben, melyben igyekeztem megragadni a Balaton-felvidék és a bakonyi régió lényegét. A sorozatból jelenleg is láthatóak képek a Ragyogj tovább! kiállításon a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban.

A napokban, idén május végén megjelent - a Pictorial Collective tagjaival közösen létrehozott Petőfi utcák népe - fotóalbumunkba is belecsempészhettem ebből a régióból felvételeket. Vászolyi nádtetős ház kelet-német lakói, lelkes fövenyesi kertmozi üzemeltető, magyarpolányi sváb ház előtt hazafiak is megjelennek a könyv hasábjain. Az ötlet onnan indult ki, hogy Petőfiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon, ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk. Ez a vizuálisan dokumentált, határon túlra is átnyúló Petőfi utca egy szubjektív látleletet igyekszik adni a mai magyar társadalomról, és ebből a Balaton északi partja sem maradhatott ki. Eredetileg a Capa Központba tervezett kiállítás koncepciójával vágtunk neki a fotózásnak, de ezután egy könyv formába is önthettük a képanyagot, hála a nagylelkű adakozóknak, akik támogatták az ötletünket a Brancs közösségi finanszírozás oldalán.

Végül csak-csak odajutottam, hogy az “elmenekülés” során is megtalálnak a feladatok, de ezek igazán lelkesítő kihívások; amiből feltöltekezve tudok tovább lépni. És ezen a tájon másképp élem meg a munkát is. Ha pedig végleg kimerülnék, két élénk gyerekünkkel a természetbe sietünk, piknikezünk, vízparton töltekezünk, hol a Duna mellett Zebegényben, hol a martonvásári kastélyparkban, a szicíliai Cefalú szikláinak tövében vagy a Balaton északi partján.

A szöveget a bemutatott alanyok írják.