A hazai gyakorlatban nem túl gyakori, hogy egy ügyfél visszatér a korábbi ügynökségéhez. Márpedig a KÖKI Bevásárlóközpont esetében pontosan ez történt: 2020 és 2022 között az Insomnia egyszer már ellátta a KÖKI full service kommunikációs ügynökségi feladatait, majd a 2024-es tenderen ismét ők lettek a befutók.
A Kőbánya-Kispest-i üzletközpont 2019-ben került az Adventum ingatlanalap-kezelő tulajdonába. Látogatóinak száma ma már meghaladja a havi 1 milliót, köszönhetően az elmúlt öt év átfogó fejlesztéseinek és átalakításainak.
„Nagyon örültünk, hogy a KÖKI ismételten bizalmat szavazott nekünk, és meghívást kaptunk a tenderre, mert a stratégiai megközelítésünkön túl kamatoztatni tudtuk mindazt a tapasztalatot és tudást, amit a korábbi együttműködés során megszereztünk. A helyismeretünk is nekünk dolgozott, illetve az, hogy előzőleg már részt vettünk a KÖKI egy korábbi arculati megújításában” – mondta el Misinszki Ákos, az Insomnia ügyvezetője.
Adventum Csoport vezetője a következőket mondta: Az Adentumnak a stratégiai szemlélet, a kreativitás, a nemzetközi tapasztalat és az Insomnia tapasztalt szakemberei jelentik azt, hogy az ügynökség a leghatékonyabb támogatást tudja adni a KÖKI csapatának, ráadásul igen kedvező áron. Az is mellettük szólt, hogy már ismerik a bevásárlóközpontot és a rendszeresen felmerülő feladatokat, így nem kell a nulláról kezdeniünk az ismerkedést.”
Az első nagy munkájuk a török divatmogul KOTON első hazai üzletének megnyitóünnepsége volt.
„Az első közös egyeztetéseken világossá vált, hogy a KÖKI vezetői mindenképpen folytatni kívánják a 2020-ban megkezdett fejlesztéseket, korábban soha nem látott szintre emelve ezzel a bevásárlóközpont színvonalát. Büszkék vagyunk rá, hogy ezen az úton tovább kísérhetjük a KÖKI-t, és mi is hozzájárulhatunk a sikereihez” – zárta le a beszélgetést az Insomnia ügyvezetője.
