Becsült olvasási idő: 1 perc
Reklámhelyeit ajánlja fel a Provident

A pénzügyi cég aktuális, kereskedelmi hirdetésre tervezett büdzséjét és televíziós reklámhelyeit felajánlja a koronavírus-járvány pszichológiai következményeinek megértésére és hétköznapi hősök bemutatására.

Mint jótékonysági akciójuk ismertetésében kiemelik, a vírus elleni fizikai védekezés mellett a mentális egészségünk fenntartása is kiemelten fontos a járvány idején. Ezért a Provident Pénzügyi Zrt. úgy döntött, az aktuális, kereskedelmi hirdetésre tervezett büdzséjét és televíziós reklámhelyeit inkább felajánlja a fenti társadalmi üzenet terjesztésére.

A járvány idejére tervezett reklámköltéseit egy felvilágosító kampányra fordítja, amelynek célja, hogy a koronavírus miatt gyökeresen megváltozott hétköznapok lelki nehézségeit enyhítse. A kisfilm azokhoz is szól, akiknek otthon kell helytállniuk a család és a munka között egyensúlyozva, de azokról a hétköznapi hősökről is, akik változatlanul ellátják hivatásukat és végzik munkájukat, így biztosítva az egész ország számára a vírus előtt megszokott élethez szükséges alapvető feltételeket.

forrás: Facebook

Az elkészült videókban Dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológus osztja meg tanácsait azzal kapcsolatban, mennyire fontos, hogy figyeljünk most még jobban egymásra és hogyan maradjunk összetartó közösség a kényszerű fizikai távolságtartás idején is. Azok számára, akiknek otthonukban kénytelenek átvészelni a jelenlegi szituációt, a pszichológus az alábbiakat tanácsolja:

- A jelenlegi helyzetben mindennél fontosabb a megértés.

- Támogassuk a hozzánk közelállókat.

- Szenteljünk különös figyelmet azoknak, akik egyedül néznek szembe a helyzettel.

- A fizikai szétválasztottság ellenére fogjunk össze, viselkedjünk összetartó közösségként.

Az egészségügyi dolgozók, a bolti eladók, az ügyintézők vagy a futárok most is gondoskodnak rólunk, ellátnak bennünket nap, mint nap. Velük kapcsolatban a klinikai pszichológus a legfontosabbnak azt tartja, hogy fejezzük ki nagyrabecsülésünket irántuk és köszönjük meg a segítségüket.

A kampány a televízió csatornákon fut április hónapban.