Becsült olvasási idő: 1 perc
400 milliós rendezvényes tender

Rendezvényszervezési és hozzá kapcsolódó pr-feladatokra keres ügynökséget a Miniszterelnökség. A megbízás értéke több száz millió forint. 

Egy évre, bruttó 400 millió forint keretösszegig tenderen keres rendezvényszervezőt a Miniszterelnökség, az ajánlattevőnek a rendezvényekhez kapcsolódó pr munkát és tájékoztatást is vállalnia kell.

A pályázónak 15 - különböző - referenciát kell bemutatnia az elmúlt három évből, melyek között szerepelt legalább egy olyan nemzetközi konferencia megszervezése, melyre 10 különböző ország részvevője regisztrált. A további feltételek között szerepel öt tudományos konferencia megszervezése, legalább egy olyan rendezvényhez kapcsolódó kommunikációs feladat ellátása, melyen részt vett közjogi méltóság és amelyet a Terrorelhárítási Központ biztosított, ezen kívül legalább két kríziskommunikációs aktivitás megtervezése, kivitelezése, illetve legalább három pr film elkészítése.

Az ajánlattételi határidő február 8-a. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy az értékelésnél fele részbe az ár, míg a másik felében az ajánlat szakmai értéke számít. Az eredményhirdetés tervezett időpontja február 22.